Pesti Srácok

posta imre

A PI-kör Kulcson – Gyermekzsúrnak indult, tömeggyilkosságra való felbujtás lett a vége (Videó!)

Exkluzív 2021 október 1.
A PestiSrácok.hu megtalálta azt a két kulcsi férfit, akik hétfőn a Terrorelhárítási Központ által őrizetbe vett, úgynevezett PI-körösök szeptember 11-i találkozóját szervezték. Mint ismert, az ultraradikális Posta Imrét és társait emberölés előkészületével, illetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel gyanúsítja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező társaság legutóbbi kulcsi találkozóján amolyan népbíróságként mondtak ki halálos ítéletet politikusokra, vezető tisztségviselőkre. A jelenlévőket a csoportosulás „bírája” arra hatalmazta fel, hogy minden lehetséges eszközzel harcoljanak, védjék az eszmét, és „ha ölnek, öljenek szépen”. A Pesti TV és a PestiSrácok.hu stábja a Fejér megyei településen megtalálta nemcsak a rendezvény helyszínét, ahol kikiáltották a halállistát, hanem szóra bírta azt a két férfit is, akik a rendezvényt szervezték, annak otthont adtak. Mindketten tagadták, hogy a szélsőséges csoport gyilkosságokat készített volna elő, és a vezetői bűncselekményt követtek volna el; állításuk szerint a találkozó egyikük kisgyermekének születésnapjára összerittyentett babazsúr volt, ennek azonban a rendezvényt előzetesen hirdető, részletes program is ellentmond – bár az valóban igaz, hogy az őrült eszmefuttatást nem is egy, hanem több kisgyermek is végighallgatta. Közben újabb gyanúsításokról adott tájékoztatást az ügyészség, közleményük szerint a csoport jóval tovább jutott mint, hogy a halálos ítéletekről csak beszéljen. Az gyilkosságokra állítólag többen jelentkeztek, sőt már fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.