prizma food
Korrupciógyanús közbeszerzés, haveroknak kiosztott pozíciók, bezárt konyha – Így áll a kapitány hátországa
A kapitány előbb szétverte, majd el is hagyná a hajóját, a hátországot, aminek a stabilitása olyan fontos Márki-Zay Péternek – vagy legalábbis erről beszélt abban a győzelmi beszédben, amit az előválasztás lezárásának estéjén tartott. Abban a köszönőbeszédben, ahol azt sem rejtette véka alá, milyen hálás a támogatóinak, akiknek köszönhetően a hátország biztosított, nem kell maga mögé nézegetnie. A Pesti TV Az Ügy című oknyomozó műsorának stábja a napokban Hódmezővásárhelyen járt, ahol olyan elképesztő történeteket, ügyeket hallott és látott, amiket nem adnak vissza a rövid sajtóhírek. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után