puskás-díj
„Gyurcsány személyesen akadályozta meg, hogy Grosics Gyula a Nemzet Sportolója legyen” – Szöllősi György az Aranycsapat ellen elkövetett bűnökről
Nagy az adósságunk, évtizedekig mostohán bánt a hivatalos Magyarország Puskással és az Aranycsapattal. „Puskást ígéretekkel hazacsalták az érzelmeire hatva, azt mondták, a Honvéd edzője lesz, sőt, rábízzák a hazai futball megújítását és mindent biztosítanak számára, ő naivan felbontotta a szerződését Ausztráliában, ahol nyugodt élete volt. A felesége sokszor emlegette, hogy maradniuk kellett volna... Hazatért, mégsem ő lett a Honvéd edzője, nem kapott a munkájáért se lakást, se autót, se fizetést, életében először, és éppen Magyarországon. Végül, a posztkommunista, vadkapitalista Magyarországon a Postabank, majd az MLSZ nevére került az a szerény budai ingatlan, amit választottak, hogy Bözsike rokonaihoz közel élhessenek. Kovács Attila elnöksége idején, a kilencvenes évek második felében még a telefonját is kikapcsolták, mert az MLSZ elmulasztotta fizetni a számlákat. Csak azért nem vált végképp tarthatatlanná a helyzete, mert a fiatal miniszterelnök, Orbán Viktor a segítségére sietett, tiszteletbeli nagykövetté nevezte ki.” Szöllősi György futball-nagykövettel beszélgettünk. Második rész.