Pesti Srácok

rác fürdő

Sunyi kinevezések húsvét alatt Budapesten: a parkolómutyi egyik nagyágyúja felfele bukott és a Nagybani Piac igazgatósági tagja lesz

Magyar ugar 2020 április 18.
A hihetetlenül erényes, tiszta- és erőskezű főpolgármester fél éves regnálása alatt többször tett már tanúbizonyságot arról, hogy kitűnően választja meg a munkáját segítő "szakembereket". Elég csak a havi 30 millió forintot kóstálló, kitűnő adottságokkal rendelkező negyven plusz egy tanácsadóra gondolni, vagy azokra a régi motorosokra, akik a baloldal kifizetőhelyeit kapták meg Karácsony Gergelytől. Tavaly október 13. óta az ellenzéki városvezetés reaktiválta a 2010 előtti szocialista-szabaddemokrata panoptikumot, olyan figurák tűntek fel, akiket sosem szerettünk volna már látni, ám Gyurcsány Ferenc régi emberei helyet kaptak a húsosfazék körül és engedélyt is kaptak arra, hogy praclijukat mélyen belemárthassák a korábbi városvezetés által főzött javakba. Draskovics Tibor és Havas Szófia megjelenésén kívül felháborító döntés volt, hogy a Rác fürdő felügyelőbizottságának elnöki tisztére azt a Rusznák Imrét jelölték, aki az utóbbi másfél évtized parkolási ügyeinek egyik fajsúlyos szereplője volt, emberei jó része most is börtönben van, vagy bíróság előtt áll, százmilliós vesztegetések és sikkasztás szárad a lelkükön. Portálunk részletes összeállítást készített a "Pióca" becenéven emlegetett egykori KISZ-titkár ügyeiről, akit a nyuszi, Karácsony kezei által most új ajándékkal örvendeztetett meg az ünnepek alatt. Rusznák ugyanis felfele bukott, a Rác fürdő éléről a Nagybani Piac igazgatósági tagjává választják a parkolási mutyik emblematikus figuráját, aki nem mellesleg 2011 óta Gyurcsány Ferenc karavánjához csatlakozott. Kecskére a káposztát? Miért ne?

A szoci parkolómutyi nagyágyúja, a gyurcsányista Rusznák Imre is komoly pozíciót kap Karácsonyéktól (videóval)

Magyar ugar 2019 december 9.
Sok a versenytárs, erős a mezőny, de az biztos, hogy a "tisztességes" balliberális blokk egyik legtöbb gyanús ügyletet felvonultató szereplője is koncot kapott Karácsonyéktól. A volt szocialista, most már Gyurcsány pártját erősítő Rusznák Imrét ugyanis a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztére jelölték. Mondhatnánk, hogy ez nem meglepetés Draskovics Tibor, Havas Szófia, Vágó István és a többi jóbarát kifizető pozícióba helyezését követően, de érdemes tudni, hogy Rusznák az utóbbi másfél évtized parkolási ügyeinek egyik fajsúlyos szereplője, aki egy idő után még saját pártja, az MSZP számára is kényelmetlenné vált, 2011-től ugyanis Rusznák már nem a szocialistákat erősítette. A szép új, korrupciómentes, zöld és szabad világban azonban egy Rusznák-féle politikust meg kell jutalmazni. A Karácsony Gergelyre és a változásra szavazó tömegek figyelmét különösen felhívnánk Rusznák munkásságára, és egyben azt is érdemes megfigyelni, hogy valójában ki osztja a kártyákat a fővárosban: a gyengekezű Karácsony, vagy Gyurcsány, akinek lassan minden embere pozícióba és kifizetési helyekre kerül. Cserébe Karácsony Gergely minden nap elmondhatja, hogy szabad és zöld Budapesten fogunk élni, a város pedig mindenkié. Mindenkié, de elsősorban a régi szocialista-szabaddemokrata panoptikum megelevenedett vérszívóié, akik az adófizetők pénzén híznak tovább.