rb leipzig
Megérdemelt angol siker Budapesten - RB Leipzig-Liverpool FC 0:2
Az Európai Szuperkupa-döntő után újabb slágermérkőzés házigazdája volt a budapesti Puskás Ferenc Aréna. Ezúttal a Red Bull Leipzig-Liverpool Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első felvonását rendezték Magyarországon, igaz, most nézők nélkül. A mérkőzést a Liverpool nyerte, a meccs összképe alapján teljesen megérdemelten.Budapesten tartják az RB Leipzig–FC Liverpool BL-nyolcaddöntőt
A Puskás Aréna ad otthont az RB Leipzig–FC Liverpool párharc első felvonásának a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A német csapat, amelynek Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik révén három magyar válogatott játékosa is van, azért nem tudja hazai pályán fogadni a riválisát, mert a német hatóságok lezárták a határokat olyan országok, így Nagy-Britannia előtt is, ahol a koronavírus új variánsa terjed.RB Leipzig – Gulácsira szemet vetett a Dortmund, Szoboszlai egyelőre nincsen bevethető állapotban
Az RB Leipzig csapata évről évre jobban teljesít a német Bundesligában, emiatt külön öröm, hogy három magyar játékos is megtalálható a keretben. Úgy tűnt ez a hármas még sokra viheti együtt, sőt kifejezetten örömteli lenne a magyar rajongóknak, ha Gulácsi és Orban mellett Szoboszlai is végre a kezdő tizenegyben lenne, csakhogy a német Bild információ szerint a magyar kapusra szemet vetett a poszton gondokkal küzdő Borussia Dortmund.Ajánljuk még