rendőri akció
Bravúros rendőri akció, alsógatyás magyar drogbáró – ezt a videót látni kell!
Összehangolt akciót hajtottak végre a Csongrád-Csanád megyei rendőrök, amelynek során több drogkereskedőt is elfogtak. Több száz gramm kristály és marihuána, 74 millió forintnyi készpénz, aranyékszerek és egy Porsche Panamera is lefoglalásra került. Zár alá vettek egy házat és egy lakást is.Garázdákra és drogdílerekre is lecsaptak a zsaruk a belvárosi razziák során (videó)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018 novemberében akciósorozatot indított az V., VI. és a VII. kerület sűrűn látogatott és turisztikailag frekventált részeinek ellenőrzésére; a bulinegyedben és a belvárosban a rendőrök eddig 25 alkalommal tartottak átfogó ellenőrzést. A rendőrök 2970 embert igazoltattak, 646 gépjárművet, 55 szórakozóhelyet ellenőriztek és 127 kényszerintézkedést hajtottak végre. A prostitúcióhoz köthető tevékenység miatt 39, „fake drog” terjesztés miatt 9, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 114 esetben indult eljárás. Biztonsági intézkedésekre, szabálysértési- és szakhatósági feljelentésekre, helyszíni- és szakhatósági bírságokra 339 esetben került sor-olvasható a rendőrség honlapján közölt tájékoztatóban, amelyből az is kiderül, hogy Budapesten az utóbbi nyolc évben közel a felére csökkent a bűncselekmények száma.Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a bűnpártoló rendőrtiszt ügyében
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a rendőr őrnagyot, aki információkat szolgáltatott ki egy tervezett rendőrségi akcióról – írja portálunknak megküldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.Ajánljuk még











