rheinmetall ag
Új légvédelmi rendszereket vásárolhat Magyarország
Magyarország 35 milliméteres Oerlikon Skyranger légvédelmi rendszerek beszerzéséről tárgyal a német Rheinmetall AG-vel – derül ki a cég negyedéves eredményeit ismertető konferenciahívás internetre feltöltött átiratából. A szóban forgó fegyverrendszer alapját egy 35 milliméteres gépágyú képezi, elsősorban konvojok és más stratégiai fontosságú célpontok védelmére való, kiválóan alkalmas ellenséges drónok megsemmisítésére is – áll a szerkezet leírásában.Katonai célú fejlesztési együttműködést kötött a Rheinmetall ipari csoporttal a magyar kormány
A katonai célú járművek merőben újszerű, következő generációjának közös létrehozását célzó projektről állapodott meg a német Rheinmetall ipari csoport és Magyarország kormánya – közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága szerdán.Maróth Gáspár a PS-nek: az új radartechnológiai beszerzéssel megvalósul a teljes légtérellenőrzés
A Varsói Szerződésbe való belépés óta először lesz szuverén képesség irányítása alatt a magyar légtér – mondta a PestiSrácok.hu-nak Maróth Gáspár. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hozzátette: a beszerzéssel nemcsak a teljes légtérellenőrzés valósul meg majd, hanem a tüzérségi eszközeink precizitását is növeljük. A lokátorok beszerzése mellett ipari együttműködésről is megállapodott Maróth Gáspár és Stéphane Oehrli, a Rheinmetall Canada Inc. elnök-vezérigazgatója.Izraeli technológiájú radarokat vásárol a Magyar Honvédség
Izraeli technológiát tartalmazó radarokat vásárol a Rheinmetall Canada vállalattól a Magyar Honvédség – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken.A világsajtó top hírei között szerepel a magyar haderőfejlesztés
Óriási szenzációnak számít a magyarországi Lynx harcjárművek gyártása – legalábbis ez derül ki a bejelentést követő nemzetközi sajtóvisszhangból. Csütörtökön szinte futótűzként járta be a világot annak a gigantikus hadiipari high-tech beruházásnak a híre, amit a magyar kormány és a német Rheinmetall vegyesvállalat Zalaegerszegen valósít meg.Gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot Magyarország egy német céggel
Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága hétfőn az MTI-vel.Ajánljuk még