római tüntetés
Salvini Rómában tüntetett, a magyarok Bayer Zsolttal Budapesten (vágatlan videó, interjúk és galéria!)
Salvini ma délután nekiindult a nagy menetelésnek, amelynek végcélja, hogy az újkori Itália történetében először stabil és független jobboldali kormány alakuljon Rómában, és végre ne kormányválságból kormányzásképtelenségbe, kényelmetlen koalícióból működésképtelen koalícióba tartsanak a széthúzó, összeférhetetlen, elaprózódott erők egy-egy időközi választás vagy koalíciós válság után. És persze a fő cél Olaszország és vele Európa megvédése a népvándorlóktól. A római tüntetéssel párhuzamosan Budapesten több ezren vonultak az utcára, az olasz nagykövetség zuglói, Stefánia úti épülete elé Bayer Zsolt hívására, hogy szimpátiatüntetésen fejezzék ki szolidaritásukat az olasz patriótákkal. Felszólaltak a Hír TV Sajtóklub állandó tagjai és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A tüntetés nyitóképeként végighallgatták-elénekelték a Lazio Roma Avanti ragazzi di Buda – Előre mind, pesti srácok! – kezdetű indulóját, majd Bayer felhívására egészen különleges élménnyel zárult a megmozdulás, amikor a részt vevő több ezer ember egymásba kapaszkodva hallgatta végig Verdi Nabuccójának Szabadságkórusát. Bayer Zsolttal és Szentesi Zöldi Lászlóval Ambrózy Áron külön interjút is készített, amelyben a kurdok elleni török offenzívára is rákérdezett. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.