ruszkik haza
Somogyi és Krekó neve is felbukkan a „Ruszkik haza” plakátkampány körül
Egyre érdekesebb képet fest az amerikai nagykövetség támogatásával elindított plakátkampány. Azt ugyan tudjuk jól, hogy „hálózat természetesen nem létezik”, azonban minél több információ kerül napvilágra Pressman úr akciójáról, annál szövevényesebb képet kapunk az abban részt vevőkről. Azt követően, hogy a plakátok Kárpátaljára is eljutottak, már nem is igazán meglepő, hogy ha egy-egy újabb jelentésben olyan nevekkel találkozunk a kampány kapcsán, akik nem először próbálják nálunk is meghonosítani a „színes forradalmakat”.Az ukrán tankokat orosz olajból párolt magyar gázolaj hajtja, de ez senkit sem zavar – Polbeat a PS-csapattal és Gav Duncannel (VIDEÓ)
A rebellis magyarok (ezúttal Gav Duncan, Georg Spöttle, Stefka István, Huth Gergely, Vésey Kovács László és a több kérdést is feltevő nézőink) őszintén elmondták a véleményüket a Polbeatben a folyamatos nyomasztásról, amit az amerikai nagykövet művel, élén az arcpirító plakátkampánnyal. Rávilágítottak: azzal, hogy elbitorolták a „Ruszkik haza!” híres ’56-os jelmondatot, a finanszírozó David Pressman a magyarok békepárti háromnegyedét sértette meg, hiszen a szabadságharc megtagadásával vádoltak meg bennünket (miközben 56-ot valójában ők tagadták meg, már akkor). A nagy eszmefuttatásokkal, világnézeti vitákkal tűzdelt adásban Georg Spöttle komplett háborús helyzetképet rajzolt, Huth Gergely pedig felvetette: miközben Zelenszkij főtanácsadója gyilkossággal vádolja a magyarokat, amiért a Barátság vezetéken keresztül orosz olaj érkezik hozzánk, az cseppet sem zavarja őket, hogy az ukrán tankokat ugyanebből az olajból Százhalombattán sajtolt gázolaj hajtja…Amerika nem élhet vissza 1956 jelmondatával! – Corvin közi hős a PS-nek (Videó)
Ki adta el Kelet-Európát az oroszoknak? Amerika tette – mondta a PestiSrácok.hu kamerájának Varga János, aki 1956 október–novemberében, mindössze 16 évesen csatlakozott a Corvin közi forradalmárokhoz. Az 1957-ben többek között Wittner Mária vádlott-társaként elítélt és bebörtönzött hős szerint az amerikaiak 1956-ban is felelőtlenül ígértek segítséget, a szabadságharcosok pedig már csak utólag, a börtönben értesültek arról, hogy az USA-nak valójában a szuezi válság és a közelgő elnökválasztás volt a fontos, nem a magyarok megsegítése – persze a megtorlás elől Amerikába menekülő, jól képzett fiatalok tömegeit szívesen fogadták. És bár a hazai ellenzékből kinézett egy hasonló plakátkampányt, az Egyesült Államok szerinte „helytartóként viselkedő” nagykövetének részéről felháborítónak és meglepőnek tartja a „Ruszkik haza!” jelmondat kiforgatását.Ajánljuk még











