Kótai Mihály és a serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó, Sas Dániel voltak a Mi kérdezünk vendégeiPerutek János Ps TV 2023 szeptember 1. Kótai Mihályt jól ismerjük, hiszen két évtizeddel ezelőtt néhány éven keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt profi ökölvívó mérkőzéseivel. Az utóbbi években azonban a Ferencváros ökölvívó szakosztályának vezetőjeként dolgozik. Misi nemcsak a ringben volt eltökélt és megalkuvást nem ismerő ember, hanem vezetőként is komoly célokat tűzött ki maga elé. A Fradiban az idei esztendőben kezd beérni az elmúlt hét év szisztematikus utánpótlás-nevelő programja, amit Kótai Mihály kezdett el. Erről és a nemrégiben megrendezett serdülő Európa-bajnokságról szól a mostani beszélgetés, ahol a friss érmes Sas Dani is elmeséli élményeit a versenyről és a Fradival való kapcsolatáról.
Eladhatja a nemrég visszaszerzett reptér mellett az állami vagyon nagy részét a Tisza-kormány? Forró drót május 17.
Tartson ki, Elnök Úr! Összegyűlt a százezer aláírás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett Forró drót május 17. Példátlan kiállás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett.
Magyar Péter közhírré tétette a Tisza-kormány egyik nagy „sikerét” Forró drót május 15. Magyarország új miniszterelnöke bejelentette, hogy beteltek a helyek a „Karmelita Palota és a luxusminisztérium látogatására”.
Öt és fél millió forintot kell fizetnie Pócs Jánosnak, mert Ruszin-Szendi zsírleszívásáról írt Forró drót