seymour hersh
Veterán amerikai újságíró: a háborúnak vége, Oroszország győzött, de a Fehér Háznak fenn kell tartania a hazugságot
Az amerikai hírszerzés tudja, hogy Oroszország győzött és Ukrajna elveszítette a háborút – állítja hírszerzési forrásokra hivatkozva Seymour Hersh veterán amerikai újságíró.Egy amerikai újságíró szerint Zelenszkij több százmillió dollárt sikkasztott el
Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai újságíró újabb, erősen kérdőjeles leleplezést közölt blogján az ukrán elnökről. Hersh nem először támadta Zelenszkijt és a kijevi vezetést, azonban a mostani cikkében az eddigieknél lényegesen komolyabb vádakkal illette az ukrán elitet, az újságíró szerint ugyanis Zelenszkij és belső köre több mint négyszázmillió dollárt sikkasztott el az Ukrajnának járó üzemanyag-támogatásokból.GEOrgPOLITIKA – Arab nyelvű utcatábla Düsseldorfban – Kadirov beszólt a briteknek
Németország ismét hatalmas lépést tett a multikulturális társadalom felé, vagy csak szépen halad az Északi Kalifátus irányába. Düsseldorfban ugyanis megjelent az első arab nyelvű utcatábla. A politikusok szerint a tartományi főváros ezzel mutatja meg, hogy kiáll a sokszínűség és a bevándorlás mellett. A péntekenkénti, kölni arab imára hívás mellett valóban elősegíti a németek integrációját a bevándorlók kultúrájába.Schmidt Mária: a NYT dezinformációs kampánya azt sugallja, mélytengeri vezetékeket úgyszólván mindenki képes felrobbantani, aki elvégzett egy tengerparti búvártanfolyamot
A New York Times által megszellőztetett, messziről bűzlő elméletet karikírozta ki nemrégiben megjelent írásában Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum igazgatója felidézi: az Északi Áramlatok elleni 2022. szeptember 27-én végrehajtott terrortámadást megpróbálják Ukrajnára kenni.Putyin: Moszkva a többpólusú és demokratikus világrendet fogja előmozdítani
Az orosz diplomatáknak sikerült megakadályozniuk Oroszország elszigetelődését a világban – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai külügyminisztérium munkatársaihoz és veteránjaihoz a diplomaták napja alkalmából pénteken intézett köszöntőjében.Még a 444 szerint is hiteles újságíró írt az Északi Áramlat amerikai felrobbantásáról
Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró friss információkkal szolgált az Északi Áramlat-gázvezeték felrobbantásával kapcsolatban: a fő kérdés nem az volt, hogy hogyan hajtsák végre, hanem, hogy hogyan lehet úgy kivitelezni, hogy ne maradjon nyoma. Az újságíró szerint a robbantás mögött az USA áll, a parancsot pedig maga Joe Biden adta ki.Váratlan fordulat: az USA robbanthatta fel az Északi Áramlatot
Seymour Hersh, többszörösen díjazott – köztük Pulitzer-díjjal is kitüntetett – amerikai oknyomozó újságíró friss cikkében leírta kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat 2 vezetéket. A cikkben részletesen leírja, hogy az Egyesült Államok kormánya a CIA-vel karöltve hogyan tervezte meg a vezeték felrobbantását, hogyan robbantották fel azt, valamint hogyan próbálták meg kezelni a robbantás utóhatását.Ajánljuk még