soren pape poulsen
Fidesz kizárása újratöltve – Most a dán álkonzervatív, melegjogi törpék hangoskodnak
A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a „kereszténydemokrata” pártcsaládból (EPP) Søren Pape Poulsen, a Dán Konzervatív Néppárt elnöke és Pernille Weiss, a szervezet uniós képviselője – harsogja címlapon a Népszava. És lassan felhangzik és egyre hangosabb lesz a magyar független-objektív-haladó sajtó mantrája, majd jön az ellenzék részéről az egyébként igencsak bájos „tanács”, amelyben az elvileg „jobboldali” pártcsaládnak akarják megmondani Dobrev Kláráék, hogy mit tegyenek. Mintha nem lenne most fontosabb dolog az unióban vagy még inkább Dániában, teszem azt a koronavírus-járvány okozta krízissel foglalkozni, mint piszlicsáré ideológiai csatákat vívni. De, kik is ezek a nagyot mondó, bevándorláspárti és a melegjogokért síkraszálló „konzervatív” dánok, akik jelenleg csupán öt-hat százalékon tanyáznak a közvélemény-kutatások szerint? És, akik 2019-ben csak 6,6 százalékot értek el a választásokon, így a nemzeti parlamentben mindösszesen 12 képviselőjük van a 179-ből, az unióba pedig egy (ismétlem: egy!) képviselőt tudtak bejuttatni tavaly. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után