sportsikerek
Túl keveset beszélünk arról, mennyi mindent ért el a magyar sport az elmúlt tizennégy évben – Sportszakmai országjárás indul májusban
Túl keveset beszélünk róla, nem hangsúlyozzuk eléggé, nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mi minden történt a magyar sportban az elmúlt 10–14 évben – hangzott el a Hajrá magyarok! című kötet bemutatóján, ahol kiemelték: míg 2010 előtt nem volt Magyarországnak sportstratégiája, azóta Budapestet beválasztották a tíz legjelentősebb sportváros közé. Az eseményen bejelentették, hogy május elején sportszakmai országjárás is kezdetét veszi, ahol sportolókkal, egyesületi vezetőkkel, tanárokkal kívánják megvitatni a sport előtt álló országos és helyi kihívásokat. Felejthetetlen győzelmek, hatalmas veszteségek és országváltó klasszisok 2022-ben – Szavazzon az év sporttémájú PS-cikkére!
Két évre is bőségesen elegendő történést hozott a sport világában a most véget érő esztendő. Téli olimpia, labdarúgó-világbajnokság, multisport Európa-bajnokság, s mindezeken szerencsére nagyszerű magyar sikerek. Ez van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban viszont az, hogy az egyetemes magyar sport számos veszteséget is elszenvedett. Csodálatos sportemberek távoztak az élők sorából 2022-ben, és megjelent egy új veszteségforma is, mégpedig az országváltás, amelynek révén két sportágban is klasszis sportolókat veszített el sportéletünk. A tízmillió szövetségi kapitány országában érdemes ugyanakkor külön is szót ejteni arról, hogy labdarúgó-válogatottunk hosszú idő után idén ismét kiemelkedő sikereket tudott elérni. Összegyűjtöttük az idei év legfontosabb vagy éppen legfájdalmasabb sporteseményeiről írt beszámolóinkat, olvasóinkat pedig arra kérjük, szavazzanak arról, hogy melyik volt számukra a legfontosabb, legérdekesebb, legfájdalmasabb közülük! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után