stadionavató
El kell-e tűrnünk a balos média aljasságait? (Levél Csányi Sándorhoz és az MLSZ-hez)
A rövid válasz a címben feltett kérdésre: Igen. El. A sajtó- és véleményszabadság elkötelezett híveként, ún. „szólásszabadság-fundamentalistaként” én is azt vallom, hogy írhasson, mondhasson bárki, bármikor, bármit. (Természetesen a gyilkosságra, pedofíliára, stb. való uszításon és egyéb büntetőjogi kategóriákon kívül – de ezek egyértelműen definiálhatók.) A baloldal persze nem ért ebben egyet velem: számos új kategóriát találtak már ki a közelmúltban, a gyűlöletbeszédtől kezdve a mikoragresszión át a különböző – vélt vagy valós – kisebbségek, társadalmi csoportok érzékenységéig, annak érdekében, hogy ezekre hivatkozva korlátozni lehessen a nekik nem tetsző, a választók általuk kívánatos befolyásolását akadályozó, azzal szembemenő véleményeket. Sőt, nem csak a véleményeket, hanem az ő narratíváikba nem illő híreket, konkrét eseményeket is rendre igyekeznek eltitkolni. Persze ezzel most semmi újat nem mondtam; mind az elképesztő mértéket öltő Facebook-cenzúra, mind a német sajtó napokig tartó hallgatása a 2015-ös kölni szilveszteri eseményekről mára már közismert példái a média, a tömegkommunikáció elfogultságának, korlátozottságának. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Marbellán lett öngyilkos a magyar alvilág egyik ismert figurája
Spanyolországi otthonában lett öngyilkos szombat hajnalban az éjszakai élet egyik ismert figurája, K. F. Roland – tudta meg a PestiSrácok.hu.