szabó-kellner katalin
Megszűnhet 2026-ban az LMP? - nehéz helyzetben van a választások után Ungár Péter pártja (Videó)
A Závecz Research augusztus végi kutatása alapján a Jobbik és az MSZP mögé mindössze a választók 2-2 százaléka sorakozik fel, és 1-1 százalék áll az LMP, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa Néppárt és a Szocialisták és Demokraták mögött. Az LMP-ből a kudarcos EP-választás után pár hónappal több alapító tag is kilépett, amely szinte a megszűnés szélére sodródott. A távozók között van a párt korábbi társelnöke Schmuck Erzsébet is, aki szerint Ungár Péter mára teljesen leuralta az LMP-t, amely mint ellenzéki párt, szerinte mára megsemmisült. Mint ismert, nemrég teljes körű tisztújítást tartott az LMP, amelynek keretében a zöldpárt megválasztotta új Országos Elnökségét. Ungár Péter visszatért az ellenzéki tömörülés élére, új társelnöke pedig Szabó-Kellner Katalin lett, aki lapunknak többek között beszélt a párt jövőjéről és Karácsony Gergelyről is. Részletek a videóban. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.