szabóné marika
Gyanúsítást akart közölni vele az NNI, de családostól lelépett a csengeri "milliárdosnő"
Második hivatalos idézésen sem jelent meg Szabó Gáborné Marika, pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely csalás ügyében folytat nyomozást, immár gyanúsítottként szerette volna kihallgatni a csengeri "milliárdos örökösnőt" - tudta meg a PestiSrácok rendőrségi forrásból. Az asszonyt ügyvédje, a DK-s képviselő, Helmeczy László azzal a szöveggel próbálta kimenteni, hogy ügyfele külföldön gyógykezelteti magát. Mi azonban máshogy tudjuk. Csengeriek azt beszélik, hogy még a húsvéti ünnepek előtt gyerekei is követték külföldre Szabónét, azt követően, hogy a ház körüli mozdítható gépeket, szerszámokat kiárusították a településen. Szabóné lelépett az országból, a Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával nyomoz
A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a csengeri "milliárdos örökösnő" ügyében. A rendőrségi közlemény szerint várják mindazok jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökségéhez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte. Bűncselekménnyel az asszonyt egyelőre nem gyanúsították meg, ugyanakkor a fenti sorok alapján is egyértelmű, károsultak jelentkezését várják és aki az embereket megkárosította, az Szabó Gáborné Marika. Nyitott kérdés csupán az, hogy a csengeri asszony egyedüli elkövető lehet, vagy a csalás sorozatot esetleg többen, társtettesként követték-e el. Nem elhanyagolható tény, hogy 2008-ban, amikor az örökség mese útra kelt a nőnek valahonnan volt pénze, kvázi indulótőkéje. Nem is kevés. Miközben sorra jelentkeznek az NNI-nél azok akik milliókat adtak Marikának amiből máig egy forintot nem láttak viszont, a nő szép angolosan lelépett az országból. Lelepleződött a Kósa Lajost besározó szélhámosság, Marika most a Blikkben folytatja a meséit
Arcát, nevét vállalva nyilatkozott a Blikknek Szabó Gáborné "Marika", az a csengeri asszony, aki 2009 óta él az állítólagos 1300 milliárd forintos, hihetetlen örökségéből úgy, hogy a pénzt még senki nem látta. Hogy hogyan? Az örökség meséjével, ami egyébként gyanúsan egybevág a Dollárpapa című film forgatókönyvével. Mára mintegy 30 olyan emberről tudunk Kelet-Magyarországon, akik az örökség átvételéhez szükséges adminisztratív költségekre igen sok pénzt kölcsönöztek az asszonynak és most futnak utána. A kár 1-1,5 milliárd forintra tehető, s a módszer mindenütt ugyanaz: Szabóné nagyvállalkozók, bankárok, politikusok neveivel teletűzdelt iratokat lobogtatva férkőzött a kölcsönadók bizalmába. Marika a Blikk hasábjain most azt állítja, ártatlanul nevezik csalónak, s továbbra is bizonygatja, hogy az elképesztő örökség létezik, mi pedig már a többedik írásunkban bizonyítjuk be, hogy a hölgy önmagának is ellentmondóan hazudik. Mindez azért érdekes, mert rávilágít Simicska Lajos médiacsoportjának erkölcstelenségére, amely annak ellenére keverte gyanúba Kósa Lajos minisztert, hogy pontosan tudta: semmit sem igazoló, jórészt egyoldalú nyilatkozatokról van szó, amelyek mögött egy szélhámos állításai állnak csupán. Ki nyert, ki veszített a csengeri örökség-mesén? - A Jobbiknak és Simicskának egy halott sem szent
A kampányhajrában elhajított csengeri Simicska-gránát egy kilenc éve húzódó, mesébe illő és NNI-nyomozásba torkollt históriát hozott a felszínre, aminek szereplői vállalkozók, helyi potentátok és közéleti szereplők is. Az elmúlt napokban már nem csak a történet elszenvedői, hanem a nagy nyilvánosság boncolgatja – hogyan kezdődött az egész? Egy profi módon bonyolított csalássorozat áldozata most jó néhány ember? Tény: egy csengeri asszony, Szabóné Marika 2009-ben elkezdte terjeszteni, hogy mesés vagyont örökölt. Tény: az örökség átvételét nehezítő akadályok elgördítésére, ügyvédi költségekre, illetékre az asszony Kelet-Magyarország szerte többektől milliókat kért kölcsön. Tény: kilenc év alatt semmi érdemi előrelépés nem történt. Tény: egyik hitelezője feljelentette, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, januárban házkutatást is tartottak Szabóéknál. Tény: a Jobbik egyik politikusa vette fel a kapcsolatot Marikáékkal, majd "valaki" az egészet kidobta a sajtóba és egy ember meghalt. Marika férje öngyilkosságot követett el. A Magyar Nemzet médiaetikából tehát ismét megbukott, de kik és milyen részben felelősek mindazért, ami történt? Csengeren és környékén próbáltunk utánajárni az eseményeknek. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.