Pesti Srácok

szakképzési program

Húsz éve működtethet szövevényes pénzlenyúló céghálót a baloldal szakképzési guruja (3. rész)

Magyar ugar 2019 március 18.
A tényfeltáró riportsorozatunk korábbi részeiben (ITT és ITT) egy főként speciális nevelési igényű fiatalok képzésére kiépült alternatív iskolahálózatot mutattunk be. Egy fiatal lány és szülei kálváriáján keresztül tártuk olvasóink elé, milyen veszélyeket rejthet az egyre divatosabbá váló, a Tanext Akadémiában és társiskoláiban is alkalmazott ultraliberális oktatás. Feltártuk a kispesti iskola hátterét és olyan furcsaságokra mutattunk rá, amelyek komoly aggályokat vethetnek fel. Oknyomozó munkánk során megtudtuk, hogy egyetlen épületbe több iskolát is bejegyeztek, amelyek tevékenysége is egybeesik, és amelyek mögött ugyanazok a személyek állnak, csak épp más-más jogi formában, ráadásul nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is működtetnek iskolát vagy iskolákat. Rámutattunk, hogy a fenntartóként jegyzett cégek egyikének tulajdonosa egy olyan betéti társaság, ami 2013-ban megszűnt. Vagy hogy egy ugyanebbe a körbe tartozó, de másik néven futó iskola fenntartója egy olyan alapítvány, amely jogosulatlanul gyűjti az egy százalékos adófelajánlásokat. Sorozatunk következő fejezetében az alternatív iskolahálózat mögött álló Kajos Lászlót mutatjuk be, aki a baloldali kormányok szakképzési gurujaként kezdte a pályafutását, bár a kormányváltással politikai pozíciói azonnal megszűntek, családtagjait bevonva a szakképzések területén egy szakképző intézményekből, alternatív iskolákból és tucatnyi cégből álló hálózatot épített fel, amellyel évente több száz millió forint közpénzhez jutnak hozzá. Riportunkban bemutatjuk, hogy Kajos László többször is fókuszba került már szakképzési állami támogatások eltűnése kapcsán.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.