szalámizás
Hasbarúgó komcsitalpaló parti gyurcsányista módra
Amikor épp nem a múltat akarják eltörölni a bolsevikok, akkor egymással számolnak le unalmukban. Gyurcsányéknál ilyen a módi, közben pedig hatalomba vágynak a 4 százalékos pártjukkal. A DK egyik összejövetelén egymásnak estek a munkásőrök, az egyikük elmondása szerint azért rúgta hasba a másikat, mert azt hitte, hogy meg fogja őt ütni. Ilyen ez a popszakma. De a kommunisták régen is saját magukat szalámizták le, ha épp nem volt dolguk reakciós-klerikális elemekkel, ezen nem is csodálkozunk. A Karanténban többek között erről is beszéltünk, de nem felejtettük ki Manfred Weber üzenetét, mely szerint elég volt Orbán Viktor miniszterelnökségéből, mennie kell. A nyugat-európai potentátoknál láthatóan ezt jelenti a demokrácia, ha valami nem úgy alakul, ahogyan ők szeretnék, akkor jöhet az armageddon. Mondjuk azt, hogy csodálkozunk? Jön a baloldal újabb budapesti ámokfutása
Újra érkezik a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali káosz újabb szintet lép majd, ehhez nem kell jóstehetségnek lenni. Karácsonyék, Gyurcsányék és Magyar Péterek egymást szalámizzák és tapossák hónapok óta, miközben olyan mélységekbe jutnak, hogy a magát viccpártnak aposztrofáló Kutyapárt lesz az egyik legerősebb csapat a balos konglomerátumban. A Karanténban arról beszélgettünk, hogy talán még az is jobb, ha ezek nem csinálnak semmit, mintha újra elkezdenék az ámokfutást, amit ők projekteknek hívnak. Gondoljunk csak vissza az elmúlt öt évre, ahol a növekvő bevételek mellett Karácsony Gergelyék fél év után csődről beszéltek, elvonásokról, a Tarlós-éra alatt indított felújítások és projektek befejezése is késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban sikerült csak a szupercsapatnak. A saját ötletek közül pedig a méhlegelő, darázsgarázs, kerékpártámasz, graffitifal és hasonló világrengető ötletek hódítottak. Ha már a bölcs budapesti választópolgárok erre szavaztak, a józan gondolkodásúak érdekében csak annyit kívánunk: Karigeri, jobb, ha inkább nem csináltok semmit. A Magyar Péter-féle egyszemélyes Tisza Párt esélyegyenlőségi és baloldali guruk által támogatott csapata pedig vélhetően tovább süllyeszti az amúgy sem túl magas színvonalat. Donáth Anna hányingert kapott a hazug Gyurcsánytól, de tavaly még egymást átkarolva, közösen akartak kormányozni – Karanténvlog
Tipikus kommunista események tanúi lehettünk újra, amikor az elvtársak ismét egymásnak estek, hiszen vége Donáth Anna baráti pertuinak az Apró-klánnal, a bolsevikoknál ciklikusan előkerülő szalámizás elérte a frontvonalakat. A Donáth és Apró család harca még az ötvenes években kezdődött, azóta annyi változott, hogy már nem tudják egymást széklábakkal agyonveretni, vagy felakasztatni, még börtönbe se nagyon sikerül benyomni a veszélyessé váló elvtársat. A Karantén pedig lélegzetét visszafojtva figyelte az újabb nagy balhét, ami ezeknél az embereknél mindig előjön. A közös konc ígérete ugyan egy ideig együtt tartja a bandát, egy a vörös zászló, egy a proletár tábor, azonban ha nincs sikerélmény, rögtön egymással számolnak le, mert valamit azért kell csinálni. Donáth Anna, a Momentum valódi elnöke megmondója hetek óta szidja a Demokratikus Koalíciót, hasonló düh árad a szavaiból, mint azoknak az embereknek, akiket megnyomorított a Gyurcsány-szekta. De mennyire hiteles ez? A Karantén szerint semennyire, hiszen Donáth ismét hülyének nézi az embereket, másfél évvel korábban ugyanis az összefogás erejére hivatkozott, a közös ellenzéki kormányzásra, ahol végre a becsület és a tisztesség kerül hatalomra. Vajon milyen kormányzás lett volna ez, milyen tisztesség, amikor azok kezét fogta, akik a mostani szavai alapján hazug és tisztességtelen emberek, akik átverték a magyarokat. Ezek után hogy higgyen neki bárki? Hazugságról beszél az a Donáth, aki letagadta, hogy a magyargyűlölő Jourovával egyeztet, majd pár nappal később lebukott, egy momentumos konferencián ugyanis elismerte, hogy három naponta hívják egymást Jourovával. A Karantén szót ejt a magyar fociról is, arról, hogy a baloldal jó része saját magát zárta ki a közös szurkolásból, valamint a DK újabb "szociáldemokrata" agymenése is bekerül adásunkba. Végül Peti bohóc zárja a Karanténvlogot, hiszen a levitézlett exjobbikos népgyűlést hirdetett, ahol húszan akarták a Duna virtuális jegén királlyá koronázni a krumplikirályt. Tartsatok most is velünk iratkozzatok föl csatornáinkra! Neonáci ukránokat támogat a "liberális" Momentum, Gyurcsányék hatalmas öngólt lőttek (Karanténvlog)
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal maradékát és az ő brigádjuk lesz az egyeduralkodó a szemétdombon. A Karanténvlog le is csapott a nagy forradalmárokra, akik közben hatalmas öngólt lőttek, miközben a kisembereket, a szegényeket karolják fel szavakban, képesek egy bárgyú taktikai húzás miatt olyan slamasztikába kerülni, amit nehéz lesz kimagyarázni. A nagy dacosság közepette ugyanis nulla forintot kaptak rezsitámogatásra a kormánytól, miközben minden más ellenzéki kerület százmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást, még a DK-s Niedermüller is, aki 300 millió forintot szerzett így a VII. kerületnek. Természetsen a Karantén nem hagyta szó nélkül a Momentum újabb pojácáskodását, hiszen Tompos Márton, a párt szóvivője hirtelen nagyon őszintének próbált mutatkozni, most már megint szabadulna Gyurcsánytól, és közben a neonáci ukránokat védi habzó szájjal, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy épp az ukrán vezérkari főnök pózolt a tömeggyilkos náci Bandera fotójával. Nem hagyjuk ki a vármegyéket sem, hiszen a baloldal és liberálisok sikítófrászt kaptak az átnevezéstől, persze más nyugati országok több évszázados hagyományait szolgalelkűen tudják majmolni. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is! Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! (Karantén-vlog)
Szinte hihetetlen, de a címben leírt gondolatot Márki-Zay Péter vélhetően majdnem teljesen komolyan gondolja, ugyanis szerinte a fideszesek jó része azért szavazott Orbán Viktorra, mert ő még nem lépett porondra. Most azonban egyértelmű a helyzet, a kényszerből Fideszre szavazók fellélegezhetnek, hiszen itt a megmentő, a jobboldali keresztény, aki Gyurcsány őszödi beszédét igazságbeszédnek titulálta, és aki örömmel ölelgeti Karácsony Gergelyt. A Karantén sok mindent megélt már, itt azonban elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg egy mesteri poén első felét ízlelhetjük, vagy tényleg akkora a baj bizonyos elmék kanyarulataiban. Sajnos az utóbbi válasz tűnik egyértelműnek, de Márki-Zay forradalma mind semmi ahhoz képest, hogy Dobrev Klára vörös kondérjából lassan kifut az összefogás gusztustalan főztje. Gyurcsány felesége a jobboldali kormányzást szidta ismét negédes mosolyok közepette, sőt kijelentette, hogy Orbán csak a gazdagokat segíti és ebből aztán tényleg elég volt. Nem is soroljuk fel a családokat segítő kormányintézkedéseket, ha már a gazdagok istápolásáról beszélünk, sokkal jobban ide kívánkozik Gyurcsány Ferenc 2010 előtti döbbenetes és katasztrofális országrombolása, ahol a szegényből földönfutó, a tisztes polgárból pedig szegény lett, miközben a szemlőhegyi villában Dagobert bácsiként ugráltak a pénzesőben. Dobrev a nyilvánvaló demagóg hazugságán kívül azt az elmés gondolatot is kiejtette a száján, miszerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is szükséges. Kommunistáéknál láthatóan a nagy igazságok kimondása időnként rendkívül fontos, ám erre az egyszerű kérdésre ők már megadták többször a választ: fogalmuk sincs a kormányzáshoz és kedvük sincs dolgozni. A Karantén túllépve a két veretes jelöltön, átnyargalt a jelenleg 4-5 százalékon vitézkedő MSZP-hez, akik a káosz újabb fokára értek, hiszen miután a szoci fejesek nagy része már Dobrevre adta le a voksát, Tóth Bertalan társelnök kiállt négy fiatal MSZP-s bájgúnárral egy sorba és kijelentette, hogy mint hős balos, aki zöld és baloldali forradalomban hisz, Márki-Zay Pétert támogatja. Izgalmas kijelentés ez, hiszen a szokásos populista lózungokat elismételve érdekes, hogy egy általa jobboldali keresztényt támogat és nem az igazán balos Dobrevet. Lehet, hogy a szociknak elegük van a sok szalámiból, amit Gyurcsány Feri nyom le a torkukon, apró szeletekre szedve a pártot. Végül a bátor Jobbik is szóba kerül a Karanténban, hiszen a legjobb ellenzéki jelöltekről deliráló Steinmetz Ádám szerint elérhető az ellenzéki összeborulás számára a kétharmad is. Az egykori kiváló vízilabdázó sajnos egyre mélyebbre süllyed, hiszen Gyurcsányékkal karöltve a populista demagógiát hangoztatva járatja le magát nap, mint nap. Nézzétek most is Karantént, megéri! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.