szalézi rend
Varga Mihály: a kormány nagyra értékeli a szalézi rend fiatalokért végzett munkáját
A kormány nagyra értékeli a szalézi rend pedagógiai hagyományait és azt a kiemelkedő munkát, amelyet tagjai a fiatalokért, különösen a hátrányos helyzetűekért végeznek – mondta a pénzügyminiszter hétfőn Budapesten. Varga Mihály a 2,2 milliárd forint kormányzati támogatásból megépült óbudai szalézi oratórium (közösségi tér) és tartományfőnökség épületének átadási ünnepségén arról beszélt: a rend tagjai és az önkéntes segítők mostantól új épületekben fogadhatják a fiatalokat, gondoskodhatnak oktatásukról és tartalmas időtöltésükről. De az új épületekben is az a közösség várja a fiatalokat, amelynek tagjai több mint száz éve hittel, megértéssel és szeretettel fordulnak feléjük.Idén is lesz "Egy vérből vagyunk" jótékonysági futás
Szeptember 6-án, vasárnap rajtol az "Egy vérből vagyunk" jótékonysági futás a történelmi Magyarország középpontjából, Szarvasról, ahonnan a résztvevők elfutnak Budapestig. Onnan visszafordulnak dél felé, majd Kecskeméten és Szegeden át jutnak el Röszkéig. A járvány miatt azonban a határt nem léphetik át. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A jótékonysági futást egyben országos véradás kíséri.Ajánljuk még