szántó péter
Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat
Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt. Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármester-jelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért, hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve! Ajánljuk még
A 444-nek is jobb lenne, ha a Fidesz nyerne áprilisban
Az, hogy Majdan Peti lebaszta a 444-et, tökéletesen bizonyítja, hogy valójában az ellenzéki médiának, és az újságíróiknak is sokkal jobb lenne, ha a Fidesz nyerné a választást áprilisban, és valószínűleg ezt ők is pontosan tudják, de nagy bajban vannak, mert a pénzt meg azért kapják, hogy segítsenek az éppen aktuális reménységnek megbuktatni Orbán Viktort, és gerjeszteni a társadalmi feszültséget. Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Kik Magyar Péter szavazói? - És máris itt a sorozat harmadik része...
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van.