szargat-gorokovo kultúra
Magyar őstörténet: mindenkinek igaza volt – Honi felderítés (Videó)
A csontok nem szólalnak meg, de szinte már mégis. Elemi erővel robbant be a magyar őstörténet-kutatásba az archeogenetika az utóbbi években, a történészek, régészek és nyelvészek eredményei mellé odahelyezve az immár felderíthető vérségi leszármazások vonalait. A mintegy két évszázada élesen két – finnugor és hun, azaz türk – táborra szakadt őstörténet-kutatás olyan válaszokkal szembesülhet most, amelyek csalódást okoznak majd mindkét tábor kompromisszumképtelen képviselőinek. A honfoglalók archeogenetikai visszakövetésének eredményei mindenki várakozásait megcáfolják valamilyen értelemben, ugyanakkor mégsem érezheti magát partvonalra szorítva senki. Lényegében az látszik kiderülni, hogy a sok-sok „vagy” szó helyére „és”-t kell tennünk, mert mindenkinek igaza volt: szittyák is vagyunk, meg finnugorok is, meg hunok is. Ráadásul még avarok is, ami egy további, teljes kérdéskört vet fel. Nehéz lehet ezt így elsőre befogadni, ám az élet és a történelem sokkal rugalmasabb a merev kategóriáknál. Ki mondta, hogy a szkíták, az ugorok és a hunok nem keveredhettek egymással az ősi időkben? Hát erre csak kevés tudósunk mert gondolni. Török Tibor archeogenetikus vázolta fel előttünk a magyarság születésének állomáshelyeit és meghökkentő történetét. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után