szennyvíziszap
Lebuktattuk a szocik szennyvíziszapos kamukampányát – Egyedülálló magyar fejlesztést gáncsolna el az MSZP (PS-VIDEÓ)
Tulajdonképpen akár hálásak is lehetünk a szocialisták legújabb zöldremázolt kamukampányának, hiszen így sokkal több figyelmet kaphat az az egyedülálló magyar szabadalom, amelyet Székesfehérváron dolgoztak ki talajtani szakértők. A történelem süllyesztőjében szépen lassan alámerülő MSZP végső agóniájában sem mulaszt el ott ártani, ahol csak lehet, így terjesztették el, hogy Székesfehérváron már levegőt sem lehet venni, a városlakók bele fognak fulladni a szennyvízbe, a kormány pedig Európa pöcegödrévé teszi Magyarországot. Mindebből természetesen semmi nem igaz. Az igazság valójában az, hogy a Székesfehérváron kidolgozott és szabadalmazott eljárás révén konkrét termőtalajt hoznak létre korábban meddő területeken. Ottjártunkkor a kisérleti telepen a kolontári vörösiszap-tragédia helyszínéről származó talajban csicsóka nőtt. Ezeket az egyedülálló eredményeket akarják tönkretenni a szocialisták, mert – jobb ötletük nem lévén – erre alapozták egész választási kampányukat, holott jobban tennék, ha hatalmi mániájukon felülkerekedve hagynák dolgozni a magyar szakembereket. Rájuk és hasonlóan ötletes fejlesztéseikre sokkal nagyobb szükségünk van, mint hamis hangon hisztériázó szocialista politikusokra. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.