szenteltvíz
Bese Gergő atya megáldotta szerkesztőségünket, a szenteltvízből még Gyurcsány Ferenc is kapott (Videó + Galériával frissítve)
Mondhatnánk, az áldásból soha nem elég, hiszen karácsony előtt Kozma Imre atya áldott meg bennünket, most pedig Bese Gergő atya tette tiszteletét új szerkesztőségünkben és áldotta meg bázisunkat. A szenteltvízből pedig még Gyurcsány Ferenc is kapott, hiszen Bese Gergő atya azt a plakátot is megáldotta, amin a DK elnökének feje díszeleg, és amit az őszödi járat teherautójára készítettünk korábban. Mint az köztudott, Bese Gergő volt, aki tavaly a Karmelita kolostort is megszentelte, éppen ezért arról kérdeztük, hogy egy év távlatában sikeresnek gondolja-e az áldását, de XVI. Benedek pápáról is megemlékeztünk. Karácsony csúcsra járatta a bunkóságot, a következményekre meg magasról tesz – ilyen volt az idei első Fővárosi Közgyűlés (Videó!)
Az idei első Fővárosi Közgyűlés sem hangulatában, sem tartalmában nem különbözött a baloldali városvezetés 2019 novemberi székfoglalója óta összehívott budapesti szeánszoktól. Karácsony Gergely savanyú mosollyal és igen nagy zavarral menekült a konkrétumok és a kényes kérdések elől, a daliás ellenzéki városvezetés nem fordított energiát a valódi problémákra, a Városháza-ügy pedig meg sem karcolta a baloldal lelkiismeretét. A kellemetlen pillanatok így sem kerülték el a főpolgármestert, akit Láng Zsolt, a budapesti Fidesz elnöke, a közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője alaposan kiosztott több ügyben is. A Városháza-ügy méltatlan és gerinctelen menekülési stratégiája mellett Karácsony Gergely ismételten megszégyenült legutóbbi méltatlan szavait követően is, hiszen Láng Zsolt szembesítette a szenteltvízbe pisilés analógiájával, mely a főpolgármester szerint amúgy simán belefér egy átlagos napba. A szeretet, elfogadás, egyenlőség és méltányosság főpolgármestere ugyanis nem érzi problematikusnak, hogy testnyílásai váladékával mutatja meg különös liberális érzékenységét, ezt pedig pökhendi módon még meg is próbálta védeni a Fővárosi Közgyűlésben. Karácsony természetesen nem válaszolt egyetlen kérdésünkre sem, a baloldali polgármesterek pedig kikerekedő szemekkel és szó nélkül hagyták az iparűzési adóval kapcsolatos érdeklődésünket is, ahol igyekeztünk választ találni arra kérdésre, hogy miért beszélnek kivéreztetésről akkor, amikor hozzávetőlegesen ugyanannyi iparűzési adót kapnak a kerületek, mint 2019-ben. Az igazság még mindig odaát van. Nem a baloldalnál. Fővárosi Közgyűlés, 2022. január.