szerencs
Ha eddig nem veszett össze Hadházy és Márki-Zay, akkor a PestiTV-nek adott interjú után ez borítékolható (videó!)
Élő adásban tisztázhatta a korábbi nézeteltéréseiket Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő A Riporter vasárnap esti adásában. A két politikus – akik amúgy rokoni kapcsolatban állnak egymással – még korábban azon vesztek össze, jó ötlet volt-e Hadházy részéről az, hogy a szerencsi választás után előállt az ellenzék bukott jelöltje, az egyebek mellett az antiszemita kijelentéseiről elhíresült jobbikos, Bíró László kényes ügyeivel. Hadházy kedves vendégként először a PestiTV-t, majd a PestiTV munkatársait szidalmazta, majd heves fideszezések közben levezette, hogy milyen korrupciós ügyet tárt fel Bíró Lászlóval kapcsolatban.A PS követelése 2022-re: Fegyőrt minden szavazóhelyiségbe!
Nehéz időket élünk, a hősöknek már nem elég befáradniuk egy tévéstúdióba és elmesélni, hogy mekkora hősök voltak, hanem személyesen el kell fáradniuk a hőstettük színhelyére és ott elő is kell adniuk a mutatványt. Ezt tette a Momentum elnöke is, ahogy írta, megnézte mi van "lent", a vad vidéken. "Fegyőr" András ugyanis a vasárnapi választás előtt vakmerően bejelentette: Mezőzomboron néz majd farkasszemet a kormánypárti ármánnyal és beül ő is szavazatokat számlálni. Csakhogy alaposan felsült: a körzetben Koncz Zsófia 343 szavazatot kapott, míg a baloldal újnyilas stílusban posztolgató jelöltje, Bíró László mindössze 76-ot, és csak 9 szavazat lett érvénytelen. Ennyit a Jobbikkal kiegészült baloldal harsogásáról az állítólagos csalásról! A PestiSrácok.hu nevében nem követelhetünk mást, minthogy a Momentum klónozza Fegyőrt mind a 106 egyéni választókörzet összes szavazókörébe, így biztosan majd nem kell tartanunk a Gyurcsány-kormány visszatérésétől!A szépség legyőzte a szörnyeteget
Igen, a vasárnapi, Borsodban lezajlott időközi választásról beszélek. A Szerencset, Tiszaújvárost, Tokajt és harminckilenc további, kisebb települést – közöttük Kossuth Lajos szülőfaluját, Monokot – magába foglaló, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben Koncz Zsófia végül a vártnál nagyobb, csaknem öt százalékos győzelmet aratott az ellenzék közös jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben.Boros Bánk Levente: A választók el fogják utasítani azt a hamis koalíciót, amely csak a hatalomra törekszik
Koncz Zsófia borsodi időközi országgyűlési képviselő-választáson elért győzelme azt jelzi, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága az egész országban stabil – mondta a Médianéző igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Boros Bánk Levente szerint a választás kimenetele elsősorban a kisebb ellenzéki pártoknak volt fontos, míg Gyurcsány Ferenc pártjának gyakorlatilag minden eredmény jól jön.Fidesz: a baloldali koalíció megbukott a szerencsi választáson
A kormányzópárt az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a szerencsi időközi választás eredményére, ahol a balesetben elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia szerezte meg a győzelmet. Az ellene indított antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró László a teljes ellenzéki összefogás támogatását élvezte.Mégsem a "náci" nyert, pedig Karácsony Gergely hogy szerette volna!
Azért örömmel kell eltöltsön bennünket az a tény, hogy egy nácit még kommunista és liberális támogatással sem sikerült ma bejuttatnia az európai baloldali demokratáknak a magyar Országgyűlésbe. Pedig nagyon igyekeztek. Apait, anyait beleadtak, lementek a nép közé, kampányoltak. Kedvesen mosolyogtak mindenkire. A magyar baloldal, minden liberális igazán büszke lehet magára.A Jobbikot a szerencsi pofon sem zökkentette ki, hogy továbbra is a párhuzamos valóságukban éljenek
A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a szerencsi időközi választásra. A párt a saját tisztességes kampányáról, jelöltjük "komoly eredményéről" és kormánypárti propagandagépezetről beszélt.Hadházy beismerte: szándékosan hallgatott Bíró László még korruptabb ügyeiről
Hadházy Ákos közösségi oldalán tett bejegyzésében értékelte a szerencsi időközi választásokat. Posztjának egyik legmeglepőbb része az volt, amikor arról beszélt, hogy vizsgálatai szerint Bíró László sokkal korruptabb volt, mint ahogyan azt a kormányközeli sajtó állította. A pártelnököket erről tájékoztatta is, de politikai érdekből a nyilvánosság elől szándékosan tartotta vissza az információkat.Megmarad a kormányoldal kétharmada, magabiztosan győzött Koncz Zsófia
Koncz Zsófia nyerte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetében vasárnapra kiírt időközi választást, amit a jelölt édesapja, Koncz Ferenc tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt írtak ki. A kormánypártok aspiránsa este nyolc óra környékén vette át a vezetést; egészen addig a szivárványkoalíció botrányhős jelöltje, a jobbikos Bíró László vezetett. A szavazatok 95,45 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófia már 1136 szavazattal vezet, ami behozhatatlan előnyt és egyben a győzelmet jelenti számára. Egymást vádolják a baloldali politikusok a borsodi bukta után, a PestiTV csatornáján élő adásban elemezzük az eredményt Boros Bánk Leventével, a Médianéző Központ igazgatójával, a helyszínről pedig a tervek szerint élőben készít interjút Juhári Andrea kolléganőnk Koncz Zsófiával. Kapcsoljanak a PestiTV-re és olvassák a PestiSrácok.hu-t!Ajánljuk még