Vívásban lehet egy jó napunk Sport exkluzív 2016 augusztus 10. Eddig az úszás húzza a harmadik helyen tanyázó magyar csapatot az éremtáblán, hiszen hat érmünkből négyet úszásban nyertünk. Ma azonban Hosszú Katinka csak váltóban úszik, és nincs olyan uszodai versenyszám, amelyben éremre számíthatnánk, úgyhogy más sportágakban szerzett éremmel kapaszkodhatunk összesítésben. És ez nem is légből kapott ötlet, mert vívásban és cselgáncsban is komoly erőket vonultatunk fel.
Felülmúlhatja olimpiai csapatunk az utóbbi húsz év szerepléseit Sport exkluzív 2016 augusztus 5. Ma megnézzük az olimpiai megnyitóünnepséget, amely a négy évvel ezelőtti ipari erődemonstrációnál csak jobb lehet, legalábbis reméljük, hogy a brazilok nem feszülnek rá annyira nagyszerűségük bizonygatására, mint az angolok. Holnaptól aztán jön a lényeg, és végre elmerülhetünk a napi varázsban. Ezt a Phelps- és Bolt-féle zseniktől, a 2004-es vízilabda döntőhöz hasonló gigászi csatákon és a 2012-es Joó Abigél-féle hősies küzdőkön át az Eric, az angolna-szerű furcsa hősökig sok mindenki szolgáltathatja, és az a jó az olimpiában, hogy kivétel nélkül szolgáltatják is.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?