szilágyi roland
Bűnügyi felügyeletbe került Berki Krisztián védője, Szilágyi Roland – Az alvilág egyik ismert figuráját is elfogták (Frissítve!)
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben több százmillió forintot kértek egy vállalkozótól, ügyvédek közreműködésével – írta szerdán portálunknak a KNYF. Úgy tudjuk, az egyik érintett ügyvéd Berki Krisztián, Győzike, illetve Lagzi Lajcsi védője, Szilágyi Roland, aki korábban a NAV egyik magas szinten lévő vezetője volt. FRISSÍTÉS: Csütörtökön a bíróság úgy döntött, hogy Berki védője nyomkövetővel bűnügyi felügyeletbe kerül, miután tényfeltáró elismerő nyilatkozatot tett. Úgy tudjuk, a másik ügyvédet (Ny. P.) letartóztatta a bíróság. Szintén letartóztatták az éjszakai életből jól ismert Hatvani Robi becenevű férfit is, aki információink szerint Ny. P. ügyfele volt korábban. Úgy tudjuk, utóbbi ügyvéd már legalább 2017 óta a KNYF célkeresztjében volt, azóta keletkeztek rá különböző bűnügyi információk. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.