szja-visszatérítés
Újabb jelentős adócsökkentések segítik a vállalkozásokat és a családokat
A Pénzügyminisztérium benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagy az adózóknál – jelentette be a Pénzügyminisztérium. Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor a kormány javaslatai nemcsak a vállalkozásoknak és a lakosságnak hoznak nagy könnyebbséget, hanem a gyermekes családoknak is. Jövőre ugyanis a babakötvények utáni állami támogatás összege a duplájára emelkedik.Megjelent az online szja-nyilatkozat kitöltését segítő videó
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján egy videó, amely az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges nyilatkozat online kitöltését segíti. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell az idén december 31-ig kitölteniük és elküldeniük, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez.Hollik István: Februárban érkezik a családi adóvisszatérítés
Februárban érkezik a családi adóvisszatérítés, amelynek összege elérheti szülőnként az akár nyolcszázezer forintot is – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a szombaton az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Hollik István kiemelte: a kormány összességében hatszáz milliárd forintot utal így vissza a gyermekes családoknak.Varga Mihály: az szja-visszatérítés hatszáz milliárd forint támogatást jelent (Videó)
A családi adóvisszatérítés csaknem kétmillió szülőt érint, és összesen több mint hatszáz milliárd forintos támogatást jelent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videoüzenetében szombaton. Kiemelte: 2022. február 15-éig minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját.Orbán: A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől
Egy biztos, az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedik hullámban, bárki elkaphatja a vírust – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A korányfő aláhúzta: az oltás menthet életet. Hangsúlyozta: azért élünk, mert a legtöbb halálos betegség ellen be vagyunk oltva, aki pedig a koronavírus elleni vakcinát nem adatja be, közvetlen életveszélyben van. A benzinárak befagyasztása kapcsán kifejtette, hogy régi nóta a baloldallal vívott rezsiharc. Hozzátette: a brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől. A kormányfő elmondta, hogy az 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz. A korábban várt magasabb növekedés azért nem sikerült, mert világszinten termékhiány lépett fel – mondta a kormányfő. Beszélt arról is, hogy a korábbi gyurcsányi kormányzás utolsó sebe a 13. havi nyugdíj elvétele volt, és február közepén megkapják a 13. havi nyugdíjat az érintettek.Tállai: már több mint százharmincezren igényelték eddig az adó-visszatérítést
Péntek délig már csaknem 210 ezren tekintették meg, és több mint 134 ezren ki is töltötték online azt a nyilatkozatot, amin az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők – ismertette az adóhivatal legfrissebb adatait a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András hozzátette, az úgynevezett VISSZADO-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez.Már több mint 100 ezren beküldték a családi adóvisszatérítés nyilatkozatot
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.Februárban kapják meg a gyermekes szülők az szja-visszatérítést (VIDEÓ)
Jövő februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját az átlagbér adószintjéig – közölte a kormányszóvivő pénteken, a Facebook-oldalán. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: az intézkedés 1 millió 900 ezer szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forint támogatást jelent.Minden, 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés
Minden, 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés. Ha valaki úgynevezett összevontan adózó jövedelemből szerez idén bevételt – ilyen sok más mellett a munkabér –, a levont személyi jövedelemadót visszakapja – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai ügyeiért felelős vezetőhelyettese az Origónak adott interjújában.Ajánljuk még

















