Pesti Srácok

szkka

Zavaros pénzügyek a szombathelyi kézilabda-akadémia háza táján?

Magyar ugar 2020 szeptember 19.
Több olyan embert is fizethettek rendszeresen taoból, tehát közpénzből, sportmunkatársként a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiánál, akinek nem igazán van köze a sporthoz. Éveken át kapott taoból fizetést például az akadémia vezetőjének, Pődör Zoltánnak a felesége, de TV2-exriporter, kamionsofőr és Czeglédy egyik legjobb barátja is – tudta meg a PestiSrácok azokból az adatokból, dokumentumokból, amelyeket közérdekű adatigénylésre kaptunk meg a Magyar Kézilabda Szövetségtől. Korábban már írtunk arról, hogy több furcsaságot is találtunk az SZKKA működése körül, amelynek egyik munkatársát nemrég rajtakapták, hogy fotózza az öltöző ablakán át a fiatalkorú lányokat, ezért kirúgták és feljelentést is tettek a történek miatt. Nem ez az első nyomozás a klub munkatársai körül, hiszen az SZKKA két korábbi alkalmazottja, B. Roland edző és N. Tibor szertáros, akiket szintén taoból fizettek, konkrétan a Czeglédy-ügy vádlottjai. Furcsa, hogy amikor éppen egy szép nagy vajtömeg olvadozik Pődör Zoltán fején, ahelyett, hogy lapítanának, éppen azért megy a harc, hogy bevehessék magukat a Haladás Sportkomplexumába – tudják, annak a Haladásnak a csarnokába, amely egyesületből Pődör anno kilopta a kézilabda-szakosztályt. Ungár Péter, a Szombathelyre teleportált LMP-s aranyifjú és lapja oltári cirkuszt csapott, amiért Pődörék nem edzhetnek annyit, amennyit szeretnének a Haladás sportkomplexumában, ráadásul ezért képesek az illetékes Nemény András polgármester helyett Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Kocsis Mátét, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét számonkérni és pofátlanul támadni.

Szombathely és a kézilabdabiznisz: százmilliós tao-támogatások, adótartozás és végrehajtás alatt álló cégek

Magyar ugar 2020 augusztus 31.
Nemrég robbant ki a botrány a szombathelyi utánpótlás kézilabdaklubnál, amikor kiderült, hogy a sportközpont egyik alkalmazottja az öltöző ablakán át fotózta a fiatalkorú játékosokat, részben 18 év alatti lányokat. A tiniket kukkoló sportmenedzser, S. Ádám a helyi baloldal bizalmi embere, baloldali kapcsolatainak köszönhetően kötött ki a klubnál. Alábbi riportunkban be fogjuk mutatni, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub Akadémia (SZKKA) történetében több ellenzéki politikai kapcsolat is tetten érhető. Az SZKKA több alkalmazottját, ahhoz köthető embereket a Czeglédy-féle iskolaszövetkezet-hálózatban és bűnügyben is megtaláljuk. Az ügy két vádlottja konkrétan az SZKKA-nál dolgozott, de további személyi kapcsolódások is fellelhetők. De folyamatosan ott legyeskedik az SZKKA körül a hírhedt áruló Molnár Miklós is, aki talán a legnagyobb lobbistájuk is az önkormányzati érdekeltségű Haladás kézilabda-szakosztálya ellenében is. Miközben az ellenzéki politikusok folyamatosan támadják a tao támogatási formát, sőt Czeglédy például még a tao-perek élharcosa is volt, közben az Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia éppen a tao egyik nagy haszonélvezője. Önmagában ez még nem lenne baj, az viszont, amit az SZKKA háza táján találtunk bizony visszaélések, bűncselekmények sorának lehetőségét is felvetheti. Százmilliós tao-támogatások, 1 millióról 100-ra felsrófolt önkormányzati támogatás, pumpolt szülők és gyanús tevékenységű, végrehajtás alatt álló cégek és nem utolsósorban egy kivéreztetett, tönkretett önkormányzati, azaz köztulajdonú kézilabda szakosztály, mindez szintén ott áll a szépen csillogó érmek, kupák mögött.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?