szöllősi györgyi
Magyar Péter szerint az jelzi, hogy retteg a közmédia, hogy a tőlük független ATV-s műsorvezető elment nyaralni
Ha a kedves olvasó a címben nem látja az értelmet, ne aggódjon, nem önnel van a hiba, hanem a Tisza párt elnökével, aki kibogozhatatlan logikai menet alapján megfejtette, hogy ha egy ATV-s műsorvezető külföldre utazik, akkor az MTVA vezetése már menekül előtte, annak ellenére is, hogy az ATV-nek az ég világon semmi köze nincs az MTVA-hoz. A mentálgimnasztika ilyetén bravúrja már a kormánypártisággal nem vádolható Media1-nél is kiverte a biztosítékot, de azért van egy szál, ami alapján mi, határtalan zsenialitásunkban mégis tudtuk értelmezni: tudniillik, Szőllősi Györgyi már készített interjút Magyarral, akinek régi szokása, hogy ha egy nő szóba áll vele, azt inzultálja. Erős nő kérdezte Magyart a nőügyéről, elő is jött belőle az agresszív egér
Alig tudott uralkodni magán Magyar Péter, amikor Szöllősi Györgyi volt barátnőjével, Vogel Evelinnel készült mélyinterjúról kérdezte az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ismét vagdalkozni és támadni kezdett, mint több hasonló, korábbi tévéműsorban. Még azt is szóvá tette, hogy kellemetlen kérdéseket kap és mindvégig igyekezett a műsorvezetőt támadni, leuralni, még az utolsó szót is görcsösen magához ragadva. Csak akkor lépett vissza a szerepébe, amikor a fővárosi önkormányzatban zajló játszmák kerültek a terítékre. Itt egyébként Magyar Péter elismerte, hogy egyeztetett a lakásán Vitézy Dáviddal és a kutyapártos Kovács Gergővel a főpolgármester-helyettesi posztokról. A Vogel Evelin Magyar jelleméről, kirohanásairól és agresszióiról is szóló vallomása az Index csatornáján ITT nézhető vissza. Gyurcsány élő adásban fenyegetőzött és tombolt dühében, amikor meg merték kérdezni tőle, hogy 2006-ban miért nem mondott le? (sokkoló videó!)
Gyurcsány Ferenc évek óta igyekszik tornacipős "laza csávóként" előadni magát, hátha minél többen elfelejtik, hogy ez a bohókás, öregecskedő politikus szemeket lövetett ki, és a saját népét verette 2006-ban. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen évek alatt a csőd szélére vezette az országot, mindent a magyarokkal fizettetett meg, folyamatos áremelések és életszínvonal-csökkenés mellett még egymás ellen is uszította a nemzet tagjait. Rémuralom volt, ezt minden olyan ember tudja, aki nem törölte az emlékeit. A baloldal által álságosan meglovagolt kegyelmi ügyben pedig a "laza csávó" ismét megmutatta valódi arcát, ami ijesztő és kegyetlen. A könnyes szemmel gyermekekért aggódó szektája korábban a pedofilokat mentegette, most azonban meglátták a lehetőséget és persze szokás szerint túltolták a biciklit, lassan már forradalmat hirdetnek, ilyenkor pedig fájdalmas érzés, amikor a baráti ATV-ben Feri megkapja a kérdést, hogy ő miért nem mondott le 2006-ban? Biztos jó ötlet neki tüntetést szervezni most? És akkor elszabadult a pokol. Ajánljuk még
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.