szolnoki ügyvéd
Korrupt bírókat, ügyészeket és rendőröket ránthat magával a Pini-ügybe belebukott befolyásos ügyvéd? - Itt a feljelentés!
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt már a politikusok, bírók és rendőri csúcsvezetők ellen eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) is nyomoz annak az adócsalás miatt februárban letartóztatott szolnoki ügyvédnek az ügyében, aki a vallomások szerint hatalmas vagyonra tett szert és csápjai országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Információink szerint a főügyészség birtokában csaknem százórányi hangfelvétel van, amin az ügyvéd bírók, ügyészek, rendőrök neveit említi, akikkel a hanganyag tanúsága szerint bűnös viszonyt ápolt és akiknek a segítségével éveken keresztül ügyeket és nyomozásokat tudott befolyásolni. Az a nyomozó ügyészek dolga, hogy kiderítsék, mi igaz az elhangzottakból, de ha a "Dr. Uzsorának" is nevezett jogász igazat beszél a felvételen, az súlyos csapást mérhet a magyar igazságszolgáltatásra. Hajókat, luxusautókat, százötven ingatlant halmozhatott fel egy befolyásos kapcsolatokkal rendelkező, törvények felett álló ügyvéd
Több, mint százötven ingatlannal, hajókkal, luxusautókkal rendelkezik a vallomások szerint az a szolnoki illetőségű, „Kövér” gúnynevű ügyvéd, akit még februárban tartóztatott le több társával együtt a bíróság. Az ellene vallók állítják: hatalmas vagyonát uzsorakölcsönökből, zsarolásból és különböző gazdasági bűncselekményekből szerezhette, csápjai pedig országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Nem "Kövér" az egyetlen ügyvéd, aki a közelmúltban súlyos bűncselekménybe keveredett: az egyik jogásznő például a Gyurcsány-párt volt politikusával és bandájával akarhatta megöletni haragosát, míg egy másik ügyvéd a gyanú szerint saját ügyfelét fenyegette meg halálosan és zsarolt ki tőle százmilliókat. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után