talkshow
Ellen DeGeneres és ami a kulisszák mögött rejtőzik: mérgező gonoszság és rosszindulat az érzékenyítés leszbikus amerikai ikonjától
Amerika egyik kedvencének állítják be, tévéshowjában csak úgy adják egymásnak a kilincset a hollywoodi sztárok, az érzékenyítés, az elérzékenyülés, a melegjogok, az állatbarátság, a nyitottság és az elfogadás nagy bajnoka. Így tartják számon Ellen DeGenerest, aki a saját nevével fémjelzett show házigazdája és sajnos úgy tűnik, hogy nevében viseli saját személyiségjegyeit, ugyanis a kedvesnek tűnő máz mögött egy sérült ember gonoszsága, önzősége, irigysége és rosszindulata rejtőzik. A gyönyörű kép, amelyet magáról kialakított és amelyet róla terjesztenek, összeomlani látszik. Érdekes módon a 24.huírta meg és szedte össze a részleteket némi mosdatás mellett arról, hogy DeGeneres ellen mintha összefogtak volna a szakmabeliek, hogy lejárassák, vagy inkább, hogy megmutassák a valódi énjét? Esetleg arról van szó, hogy az erőltetett népszerűsítő sulykolás mögött a valóság túlságosan rémisztő, dermesztő és egyszerűen beteg, a szellem pedig kicsusszant a palackból? Nem kell azonban leleplezni azt, aki saját magáról rántja le a leplet, hiszen, aki egy kicsit is figyelt, tapasztalhatta korábban is, hogy DeGeneresszel valami nagyon nincs rendben. A "sztár" már agresszív stílusával, gyanakvó tekintetével is azt üzeni, hogy gyűlöli a világot, és úgy viselkedik, mint aki számkivetett elfek és orkok által keresztezett szerelemből született. Érdemes mélyebbre ásni a félelmetes valóságért, amely tisztán elénk tárja, miért nem szabad beteg embereket befolyásoló tényezőként, gyermekek agyát mosva felelős pozícióban hagyni, mert nem a kedvesség és az elfogadás, amivel szembesülni fogunk, hanem a sérült lélek mély sötétsége, amely pusztítani akar és minden eszközt fel is használ tervéhez. Ma sajnos ez a szebb napokat megélt liberalizmus fősodra. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után