Pesti Srácok

tarlós istván

Megszületett a megállapodás: 3,5 milliárd forint többlettámogatást kapnak a budapesti színházak a tao-pénzek helyett (PS-videó)

Magyar ugar 2019 április 4.
A megszűnő tao-támogatások helyett sokkal átláthatóbb többlettámogatási rendszert hozott létre a kormány, mely átszervezések révén tud anyagi segítséget nyújtani az arra pályázók között. A színházak esetében is ez az eljárás; ez derült ki a Városházán tartott eseményen, ahol Tarlós István főpolgármester, Kásler Miklós miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Fekete Péter, a minisztérium államtitkára tartott közös sajtótájékoztatót. A kiemelt, közfeladatot ellátó színházak 3,5 milliárd forint támogatást kapnak, mely több, mint a múlt évi tao-hozzájárulás. Kásler Miklós és Fekete Péter elmondta, hogy a főpolgármester határozottan kiállt a fővárosi színházak érdekében; Tarlós István hozzátette, hogy országosan 37 milliárd forint többlettámogatás jutott a színházaknak, ebből a budapesti kiemelt színházak 3,5 milliárd forinthoz jutottak, az összeg pedig minden évben emelkedett. Az intézmények a jegybevétel alapján kapják meg a támogatást, de minden színház több támogatást kapott, mint tavaly. Fekete Péter államtitkár kifejtette, hogy a színházi- előadóművészeti intézmények alapfenntartását a működtetője továbbra is a korábban működő rendszer szerint végzi, a 37 milliárd forint pedig a többletpénz.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?