tiba istván
A félmilliárd forintos bukta után a gyógyfürdőt és a város egyetlen, négycsillagos szállodáját záratja be Balmazújváros ellenzéki polgármestere
Tovább bonyolódik a helyzet Balmazújvárosban; az ellenzéki polgármester tehetetlensége, nemtörődömsége és hozzá nem értése már félmilliárd forintjába került a városnak, azonban úgy látszik, hogy Hegedűs Péter továbbra is a munka könnyebbik végét fogja meg, hiszen saját felelősségét elkeni és emeli a tétet: most a gyógyfürdőt és a város egyetlen négycsillagos szállodáját záratja be a pénztelenségre hivatkozva. A város lakói megdöbbentek, de az irányítás egyelőre a fércmunkát kedvelő polgármester kezében van. Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-nak elmondta: hatvan éve van fürdője, strandja a városnak, azonban most a polgármester egyik pillanatról a másikra azt is bezáratta, az ott dolgozókat pedig egyszerűen szélnek eresztette és tovább folytatja ámokfutását. Hegedűs bő fél év alatt lenullázta a várost, miközben mindent és mindenkit hibáztat, ellenben semmilyen felelősséget nem vállal Balmazújváros szétbarmolásáért. Az ellenzéki polgármester nemtörődömsége miatt félmilliárd forintos fejlesztéstől eshet el Balmazújváros
Az ellenzék alapos munkát végez a kezébe kaparintott önkormányzatokban, amire jó példa Balmazújváros esete is. A felelőtlen városvezetés nemtörődömsége és hozzá nem értése 500 millió forintos, már megítélt támogatástól fosztotta meg a várost, amit uszodafejlesztésre nyert el még az előző ciklusban a balmazújvárosi fideszes önkormányzat. Az uszodára minden engedély megvolt, most azonban félkész állapotban várja a sorsát, hiszen az alsógatyás sajtlopási botrányba keveredett új, ellenzéki polgármester, Hegedűs Péter munka helyett csak mások hibáztatásában jeleskedik. Az ellenzék által támogatott polgármesternek egy év is kevés volt ahhoz, hogy kiírja a közbeszerzési eljárást, a projekt pedig így nem is folytatódhatott. Ennek következtében ugrott az uszodafejlesztés, a pályázaton elnyert félmilliárd forintot pedig vissza kell adni az államnak. A PestiSrácok.hu-nak Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője vázolta fel a kialakult helyzetet.