Pesti Srácok

tóth andrás

"A Google önkényesen átvette a médiahatóság szerepét" – Interjú dr. Tóth Andrással, a GVH elnökhelyettesével

KZKroó Zita Magyar ugar 2023 április 4.
Azzal, hogy a YouTube letiltotta a PS TV csatornát, önkényesen átvette a médiahatóság szerepét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában dr. Tóth András. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, aki egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető-helyettes egyetemi docense is, portálunknak kijelentette: az uniós joganyag szerint a Google (YouTube) nem cenzúrázhat úgy egy médiaszolgáltatót – például a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva –, mint egy privát felhasználót, hiszen előbbire a médiajog vonatkozik. Például 30 nappal korábban írásban kellett volna közölniük, hogy mi a gondjuk a PestiSrácok.hu-val és a PS TV csatornával (ami nem történt meg – a szerk.) Az EU médiajoga alapján tehát egy videómegosztó szolgáltatásnak nem feladata egy műsorszolgáltatót cenzúrázni, az pedig végképp kifogásolható, hogy mindenféle figyelmeztetés és panaszkezelés nélkül, csak úgy egyik percről a másikra letörölnek egy médiacsatornát. Dr. Tóth András ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek papíron nem Magyarországon felügyelik a tartalmakat, nem is itt adóznak, ezért csúsznak ki a hazai szabályozás alól. Ugyanakkor ha megállapítható, hogy a mamutcég az egyik ügyfelével szemben visszaél a pozíciójával és így komoly versenyhátrányt okoz neki, akár a Gazdasági Versenyhivatal is beavatkozhat az ügybe.
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.