tragédia
Legalább százhúszan meghaltak egy dél-koreai halloween-bulin
Legkevesebb százhúsz ember meghalt, százan pedig megsérültek szombaton a dél-koreai főváros, Szöul központjában a halloween-ünnepségek idején az egyik szűk utcán kitört lökdösődésben – közölte Csoj Szöngpom, Jongszan kerület tűzoltóparancsnoka.Propagandát próbált gyártani egy tragikus balesetből az ellenzék
El tudná képzelni ellenzéki politikusokról, hogy egy tragédiát és az ezzel kapcsolatos segítségnyújtást politikai célokra használnának fel? Ha igen, akkor sajnos Önnek igaza van. Hétvégén Albertirsán sajnálatos módon két lakástűz is volt, sajnos az egyik halálos áldozattal is járt. Az önkormányzat és az ott élők egy emberként kezdtek gyűjtésekbe, a ruháktól a bútorokig, a készpénzfelajánlásokig minden tekintetben a károsult családok segítségére siettek. Szomorú, hogy a Párbeszéd politikusai voltak azok, akiknek kiemelt fontosságú volt még "melegében" pártos szatyrokkal fotózkodni e szomorú esemény kapcsán – írja a Szigno.Állítsunk ki éles fegyvereket, mi baj lehet belőle? – Gránátvető robbant egy kiállításon Csernyihivben, négy gyermek megsebesült
A propaganda sajátossága, hogy az egyik fél mindig rátesz egy lapáttal arra, amit a másik elővillant. Ennek jegyében jártak el az ukránok is, akik megirigyelték, hogy az oroszok pár hónapja kiállítást szerveztek az elfoglalt nyugati fegyverekből, ezért Csernyihivben megcsinálták a saját kiállításukat, a hatás fokozásának érdekében pedig éles fegyvereket állítottak ki. Innen már várható volt, hogy tragédia történik.Vízbe fulladt egy 22 éves rendőr Tiszafüreden
Elmerült a Tisza-tóban és életét vesztette egy fiatal fővárosi rendőr – közölte a rendőrség pénteken, a honlapján.Megtalálták a Balatonban eltűnt fiúk holttestét
Megtalálták annak a két tizenhét éves fiúnak a holttestét kedden délelőtt, aki szombat este merült el a Balatonban – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Orbán Zoltán elmondta: az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból. Ettől a helyszíntől nem messze a vízirendőrök megtalálták a másik fiatal holttestét is. Jelenleg tart a partra szállításuk.Meghalt a hetedik emeletről kizuhanó tizenhat éves fiú
Meghalt egy tizenhat éves fiú, aki kizuhant egy társasház hetedik emeleti erkélyéről Budapesten, a IV. kerületi Megyeri úton vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.Tragédia Csepregen: bűnügyi helyszínelők érkeztek a családi házhoz, ahol holtan találtak egy kisgyermeket
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki kedden egy csepregi családi házhoz. A 112press.hu információi szerint, egy gyermek meghalt, egy embert pedig mentők szállítottak kórházba a csepregi Bartók Béla utca egyik házából – derül ki a Blikk cikkéből.Schmidt Mária: ami Trianonban megemészthetetlen, az a végtelen igazságtalansága
Nagyon furcsa és egyben nagyon jellemző is az a megközelítés, amely Trianon kapcsán a gazdasági szempontokat tekinti elsődlegesnek. Mert a helyzet másképp áll: ami Trianonban megemészthetetlen, az a végtelen igazságtalansága – írja közösségi oldalán Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.Szörnyű tragédia – egyszerre maradt árván egy iskola kilenc diákja a koronavírus miatt Pécsen
Egyszerre kilenc pécsi gyerek maradt árván a koronavírus miatt, mert Pécsen egyszerre két család életét is megváltoztatta a koronavírus, miután elragadott egy 51 éves édesanyát és egy 45 éves édesapát. Az iskola összefogott, hogy segítsék a kilenc árva gyermeket – írja a Borsonline.Ajánljuk még