tüntetés
Mintegy száz városban tüntettek Macron ellen Franciaországban
A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban kedden mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak a kormány szerintük túl liberális és szociálisan nem eléggé érzékeny politikája ellen.Kiscsoportos utálkozóverseny Gül Baba türbéjénél
Talán csak az indokolatlan hétfővel lehet hihetően elmagyarázni, mit kerestünk este a Gül Baba türbéjéhez szervezett dupla tiltakozáson. A rendőrség ugyan egy kisebb végvár védelméhez elegendő élőerőt biztosított rendezvényhez, ahol ennek ellenére csupán kétszer 10 fő vett részt. És a kétszer 10 fő is – jó magyar szokás szerint, ha már úgyis átitatták az estét a történelmi sérelmeink – két részre oszlott.Nem tüntethet a DK Erdogan ellen
Betiltották az Orbán-Erdogan találkozó elleni tüntetésünket – írja közleményében a DK. A Gyurcsány-párt hozzátette, a Demokratikus Koalíció a napokban életbe lépett gyülekezési törvénynek megfelelően jó előre bejelentette a Rendőrségen, hogy az Ellenállás keretében tüntetni fog Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozója ellen.Elnyomás – Hámsérülést okozott magának egy tüntető a Kossuth téren
A rendőrség védett vezető érkezése miatt péntek hajnalban kiürítette a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett – gyülekezési törvény hatálya alá tartozó – rendezvény résztvevőit, hogy gyülekezési jogukat a személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják - írja a police.hu. A rendőrség felszólítására 13 fő önként távozott a helyszínről, azonban 9 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről, és velük szemben szabálysértési feljelentést tettek.Tüntetett az olasz kormány ellen az egyre zsugorodó baloldal
Demokratikus újjáébredésre szólította fel az olaszországi balközép erőket Maurizio Martina, az ellenzéki Demokrata Párt (PD) ügyvezető főtitkára a PD vezette kormányellenes tüntetésen Rómában vasárnap.Így jártak a szabolcsi gazdák? - Az almatermelők problémája egyetlen állami szervre sem tartozik
Augusztusban nagy botrányt kavart, hogy a hazai almafelvásárló multicégek megalázóan alacsony árat szabtak meg a szabolcsi termelőknek, mélyen a bekerülési költség alatt. Bár az összefogásnak és a tiltakozásoknak hála sikerült magasabb összeget kialkudniuk, adja magát a kérdés, mi lesz jövőre a szabolcsi gazdákkal? Mivel szakértők szerint a kartellgyanús ügyben az állami szervek béna kacsaként álltak a problémához, megpróbáltuk körbejárni: az alacsony felvásárlási árat és a kartellgyanút mely állami szervnek is a felelőssége ellenőrizni. Hosszan kifejtett, de meglepően egyszerű választ kaptunk: egyiküknek sem a feladata.Gyurcsány: "Csak a nép segedelmével dönthető meg Orbán rendszere"
Az ellenzék önmagában kevés, csak a nép segíthet megdönteni Orbán Viktor rendszerét - jelentette ki a DK elnöke pénteken Szegeden.Felakasztották Ujhelyit a II. János Pál pápa téren, a szoci politikus perrel fenyegetőzik
"Felakasztottuk Ujhelyit, a Köztársaság térnél megtaláljátok!" - ezzel a címmel jelent meg egy képes beszámoló ma reggel a Vadhajtások portálon. Az oldalt működtető csapat a ballib tüntetésről szerezte meg az eredetileg Orbán Viktor miniszterelnök képmására alkotott babát, amit a tüntetők rugdostak, köpdöstek. A baba arcát aztán Ujhelyi képmására cserélték és a II. János Pál pápa tér mellett, a lábaknál megkötve egy fára húzták. Az MSZP-s EP képviselő, aki abból nem csinált lelkiismereti problémát, hogy a saját hazája megbüntetésére szavazzon az Európai Parlamentben - ahogy az sem zavarta, hogy a tüntetésen, ahol ő is jelen volt, Orbán Viktort ábrázoló babát rugdostak és gyaláztak -, most bevágta a durcát és jogi lépésekkel fenyegeti a Vadhajtásokat, azt állítva, hogy életveszélyesen fenyegetik.Ajánljuk még

















