tüntetések
Újabb tüntetéshullám söpört végig Fehéroroszországon, folytatódnak a tömeges letartóztatások
A hétvégén Fehéroroszország számos településén tüntetett az ellenzék, a megmozdulások többségét az elnök, Aljakszandr Lukasenka újraválasztása miatt szervezték.Vidnyánszky: a mi szakmánkban most kezdődik a rendszerváltás
Lehetetlen szakmai párbeszédet folytatni, hiszen jelenleg minden politikai térben van. Az a fájó, hogy ezt a diákok nem akarják látni. Ugyan deklarálták, hogy nem kellenek a politikusok a tüntetésükre, de amikor ezt kimondták, már ott voltak – mondja Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrégiben kinevezett kuratóriumi elnöke a Mandinernek adott interjújában. A Nemzeti Színház igazgatója arról is beszélt, hogyan látja az SZFE jövőjét, miben más a kaposvári képzés, mint az SZFE, és arról is, a politika hogyan kebelezi be a diákokat. Elmondta, hogy az ő szakmájukban most kezdődik a rendszerváltás.Fehérorosz válság – Több tiltakozó életét vesztette és őrizetbe vettek 633 tüntetőt
Több, mint 600 embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok a vasárnapi tüntetések idején – közölte hétfőn a minszki belügyminisztérium.Több tucat tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban – Cihanouszkaja tárgyalt Latuskával és Varsóba utazik
Negyvenegy tüntetőt vették őrizetbe pénteken a fehérorosz rendvédelmi szervek – közölte a belügyminisztérium. A szombaton kiadott közlemény szerint huszonegy ember továbbra is őrizetben marad, amíg nem állnak bíróság elé közigazgatási jogsértés miatt. A közleményből kiderült, hogy Fehéroroszországban pénteken tizenhárom településen huszonkét tiltakozó megmozdulás volt, amelyen a belügyminisztérium szerint mintegy ezer ember vett részt. A tárca arról is hírt adott, hogy az országban a hatóságokat támogató tizenhat rendezvényt is tartottak ezerötszáz résztvevővel.Háromra nőtt a kormányellenes tiltakozások halálos áldozatainak száma Fehéroroszországban
Háromra nőtt az Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő fehérorosz államfő vitatott újraválasztása ellen zajló tiltakozások halálos áldozatainak száma – közölte a fehérorosz sajtó szerdán.Megerősítették az állami média épületének védelmét Fehéroroszországban
A rendőrség különleges alakulatainak (OMON) védelme alá helyezték szombat este Minszkben a fehérorosz állami rádió és televízió székházát, amelynek lázongó dolgozóival előzőleg a helyszínen találkozott a parlament felsőházának elnöke és az államfő sajtószóvivője – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.Lukasenka nyugalomra és a tiltakozások beszüntetésére intette a tüntetőket
Nyugalomra és a tiltakozó akciók beszüntetésére intette a múlt hét végi újraválasztása ellen tüntetőket Aljakszandr Lukasenka újraválasztott fehérorosz elnök a nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén tett lakossági felhívásában.Kedd este is folytatódtak a tüntetések Bejrútban: köveket dobáltak, tüzeket gyújtottak a tüntetők
Kedden este folytatódtak az egy héttel ezelőtti, kikötőben történt robbanás után kezdődött megmozdulások. A tüntetők a libanoni parlament épülete előtt tüzeket gyújtottak és köveket dobáltak. A felvonulókat a rendőrség és a hadsereg különleges erői szorították vissza az épületegyüttes közeléből. Ezt megelőzően több ezres tömeg vonult a bejrúti kikötőbe, hogy megemlékezzenek az ország történetének legnagyobb robbanásában életét vesztő százhetvenegy emberről – olvasható a Euronews tudósításában.Kirobbantotta a balhét Fehéroroszországban, majd Litvániába távozott Cihanouszkaja
Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt elhagyta Fehéroroszországot, és Litvániában tartózkodik – írta Linas Linkevicius litván külügyminiszter a Twitteren kedden, hangsúlyozva, hogy Cihanouszkaja Litvániában biztonságban van. Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by nevű hírügynökségnek elmondta, hogy az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le. Kovalkova azt mondta, hogy a politikusnak, aki a korábban őrizetbe vett stábfőnökével, Marija Morozzal együtt utazott el, nem volt más választása, de csapatának egy része továbbra is túsz marad. Maga Cihanuouszkaja a YouTube-on videoüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy önként hozta meg nagyon nehéz döntését, amit azonban konkrétan nem indokolt meg.Ajánljuk még