Pesti Srácok

tüntikézés

Karácsony Gergely szerint a Fidesz tönkretette a magyar társadalom 99 százalékát, Gyurcsányék éhhalállal és csirkemellel kampányolnak – Veres Zoltán a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 május 1.
A Karanténvlog ezen a héten sem hazudtolta meg magát, hiszen Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd néha nagyokat nevetett, de néha igazán felidegesítette magát. Ebben jó partner volt Veres Zoltán, a VII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, aki nem tudott betelni Niedermüller Péter erzsébetvárosi tevékenységével és ennek hangot is adott. A DK gusztustalan tettei nem csak a VII. kerületben verték ki a biztosítékot, a Karanténvlog ugyanis megemlékezett Varga Zoltán csirkemelles akciójáról, aki éhhalállal kampányolt, fölöslegesen hergelt, és képes volt mindezt teljesen átélten előadni. A műsorban ezen kívül a csapat természetesen megemlékezett Donáth Anna nagy pálfordulásáról is, aki most már a keleti vakcinákat védi, miközben nem zavarja az sem, hogy a vakcinákért Orbán Viktort szidja egyidejűleg. Kevés volt ugyan az idő, de azért arra mindenképpen jutott néhány perc, hogy Szabó Gergőék az MSZP és a Párbeszéd óriási szövetségét is szóba ejtsék, a két párt ugyanis nagy meglepetésre együtt indul a baloldali előválasztáson, sőt Tóth Bertalanék annyit öblögettek, hogy az ellenzék motorjának nevezték magukat, mindezt úgy, hogy az MSZP egészen 4 százalékon áll, a Párbeszéd pedig 0.5 százalékon. A kommunista tempó tehát nem változik, ahogy Szél Bernadett agyatlansága sem, aki annyira szeretne tüntikézni, hogy manapság már csupán ez tölti ki az életét, szerinte ugyanis egy jó vérbő tüntetésen tudja csak meggyőzni az embereket, hogy Orbán Viktor egy despota, akit el kell tüntetni az ország éléről. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

Éhhalállal és fél kiló csirkemellel kampányol a saját szavazóit is lesajnáló Gyurcsány-szekta nagyfejű hordószónoka (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 április 30.
Hihetetlen, de Gyurcsányék képesek voltak az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest is újabb lejtmenetbe kapcsolni. A keleti vakcinák elleni harcot vereséggel befejező DK ugyanis nem vont le semmilyen következtetést gusztustalan kampányuk kontraproduktív hatásairól, ezért most a nyugdíjasokat próbálják hergelni. Olyan hazugságokat képesek az arcunkba mondani, miszerint ma hazánkban egy átlagos nyugdíjas vagy gyógyszert vesz, vagy eszik, vagy fűt, mindenre együtt nincs pénze, ezért fél kiló csirkemellet vittek Orbán Viktornak, hiszen szerinte ennyivel kap most többet egy nyugdíjas egy hónapban. Sajnos Varga Zoltán, Gyurcsány nagyfejű fröcsögője nem kérdezhette meg saját főnökét, hogy hogyan működött 2010 előtt a nyugdíjasok élete, akiket Gyurcsány Ferenc teljesen kivéreztetett, ahogy tette azt az egész országgal is. A Karantén azonban nem ragadt le Gyurcsányéknál, hiszen a hasonló demagógiát életre keltő Donáth Anna sem maradhatott ki a szórásból, aki most a keleti vakcinák hátrányos megkülönböztetése ellen harcol Brüsszelben, letagadva az utóbbi hónapok aljas hergelését, sőt a Facebook algoritmusai miatt is aggódik. Az MSZP és a Párbeszéd sem változik, hatalmas meglepetésként bejelentették, hogy együtt indítanak majd jelölteket a hatalmas baloldali előválasztáson, majd képesek voltak azt kijelenteni, hogy ők az ellenzék motorjai. Az egészen 4 és 0.5 százalékos párt együtt sem nagyon éri el a parlamenti bejutási küszöböt, de kommunistáéknál sosem számított, hogy nem az ő akaratuk a többség. A Karanténban helyet kapott a bejelentésen szélsőbaloldali retorikát megvillantó Karácsony Gergely is, aki szerint a magyarok 99 százalékát tönkretette Orbán Viktor. Adásunkban Szél Bernadett vágyait is megmutatjuk, aki már alig bírja ki tüntikézés nélkül, de Orosz Anna különösen ostoba demagógiája is szóba kerül. Tartsatok velünk ma is, megéri!
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.