Elon Musk: "szó szerint így kezdődik egy, a nukleáris apokalipszisről szóló film"
Elon Musk az X-en tett bejegyzésében ismét a háború eszkalációjának veszélyére hívta fel a figyelmet. Musk Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban mondta el véleményét.Az X beperelte az antiszemitizmust jelző civil szervezetet
Beperelte az X közösségi oldalt működtető cég a Media Matters civil szervezetet, miután ez utóbbi felhívta a figyelmet arra, hogy az X-en Adolf Hitlert és a nácikat éltető, antiszemita posztok mellett jelent meg több nagy márka hirdetése.Az Európai Bizottság diszkriminálja a Twittert/X-et, mert szerintük az dezinformációkat terjeszt
Az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy leállítja hirdetéseit a X - korábban Twitter - internetes közösségi oldalon, azzal az indokkal, hogy az "elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták."Věra Jourová távozása előtt még megpróbálja hitelteleníteni Elon Musk platformját
Az X közösségi hálózaton (a korábbi Twitteren) terjed legnagyobb arányban a dezinformáció − jelentette ki keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, aki korábban bejelentette, hogy "politikai méregtelenítést" fog tartani és nem marad az Európai Bizottságban.B*zizott egyet és megfenyegette David Pressmant egy férfi a Twitteren, ezért őrizetbe vették
A Központi Nyomozó Főügyészség a nyáron rövid időre őrizetbe vett egy tápiószecsői, 53 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Twitteren megfenyegette David Pressmant, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét. A férfinél még házkutatást is tartottak, majd egy igen érdekes történettel állt elő, hogy miért írta a trágár üzenetet a nagykövetnek.Miért nézték meg Tucker Carlson Orbán Viktorral készült interjúját olyan sokan? Bálint Botond cikke a Magyar Nemzetben
Napokig sokkban volt a magyar ellenzék és a liberális sajtó attól, hogy milyen hatalmasat ment a közösségi médiában Tucker Carlson Orbán Viktorral készített beszélgetése. Jó pár nap után aztán olyan magyarázatokat tudtak kiizzadni, hogy a közösségi médiákat nem figyeli senki, a számok csak a liberális véleményvezéreknél irányadóak, illetve sem Tucker Carlsont, sem Orbán Viktort senki nem ismeri sem az USA-ban, meg sem sehol, legfeljebb néhány tucat szélsőjobbos senki. Nekünk azonban érdemes elgondolkoznunk rajta, hogy a miniszterelnökünk véleménye miért is lehet érdekes az amerikai és a nyugat-európai átlagember számára. Ezt tette meg Bálint Botond, a PS vezető szerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent cikkében.Az Európai Bizottság szerint Elon Musk orosz propagandát terjeszt
Az Európai Bizottság frissen közzétett tanulmánya szerint Elon Musk közösségi oldala, az X (korábban Twitter) jelentős szerepet játszik abban, hogy a korábbinál több orosz propaganda jut el az emberekhez Ukrajnában – írja a Jevropejszka Pravda.A "toxikus" kommunikáció miatt megszünteti legtöbb fiókját az X platformon az ausztrál közszolgálati műsorszóró
Az ABC ausztrál közszolgálati műsorszóró bejelentette szerdán, hogy majdnem az összes hivatalos fiókját megszünteti a korábban Twitterként ismert X közösségi platformon, arra hivatkozva, hogy az Elon Musk tulajdonába került oldalon "toxikussá" vált a kommunikáció – írta hírportálján a The Guardian című brit napilap.Ajánljuk még