ügyvédi törvény
Az Ügy – Gyurcsány ügyvédje és a trükkök százai, avagy Czeglédy nem is lehetett volna ügyvéd?
A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora megszerezte azt a közhiteles dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba hat éven át ügyvédkedett úgy, hogy az ügyvédi törvény szerint azt nem tehette volna meg, ugyanis céget vezetett. A baloldal szombathelyi fenegyereke eleve úgy kezdte jogász pályafutását, hogy kijátszotta a törvényt. Ami mindezt bizonyítja, a saját vallomása, egy olyan ügyben, amelyben magánvádlóként igazmondási kötelezettsége volt. Ha igaz, hogy a Human Operator Zrt-t egyszemélyben irányította, a döntéseket egyedül ő hozta, az még okirat-hamisítás is, a hivatalos cégadatok szerint ugyanis a zrt-t igazgatóság vezette. Ha saját vallomása mégsem lenne igaz, az pedig hamis tanúzás, amit a törvény öt évig terjedő börtönnel rendel büntetni. Czeglédy Csaba hat éven át látott el képviseletet büntetőperekben úgy, hogy ügyvéd sem lehetett volna
Olyan közhiteles okirat került a PestiSrácok.hu birtokába, amely bizonyítja, Czeglédy Csaba 2010 végétől egy személyben vezette diákmunka és munkaerő közvetítő cégét, a Human Operator Zrt-t. Mivel az ügyvédi törvény már akkoriban és egyértelműen rendelkezett arról, hogy ügyvéd nem vezethet céget, Czeglédy már akkor trükközött és a törvényeket kijátszva vitte egyszerre a cégét és ügyvédkedett, nem is akárkiket képviselve. Ha visszaemlékeznek, Czeglédy a legkomolyabb politikai érintettségű büntetőügyekben védte a kormányváltást követő elszámoltatás idején a baloldali politikusokat. Egy általunk megkérdezett ügyvéd szerint – amennyiben az okirat tartalma megfelel a valóságnak – nem csak az vetődik fel a birtokunkban lévő dokumentum szerint, hogy Czeglédy a törvénnyel összeférhetetlen módon látott el ügyvédi hivatást, hanem más bűncselekmény, konkrétan közokirathamisítás elkövetésének lehetősége szintén felvetődhet abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban más volt feltüntetve, mint ahogy a céget ténylegesen irányították. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.