ujváry gábor
Trianon poklából vissza az életbe – Honi felderítés (Videó)
Sokat emlegetjük a Trianonnal kapcsolatos számokat, az elrabolt négyzetkilométereket, elcsatolt emberek tömegét, köztük magyarok millióit, ám beszélni kell az elvett ipari létesítményekről és bányákról, valamint az országunk tényszerű kirablásáról a megszálló románok, csehek és szerbek által elvitt gépekről, vagonokról, élőállatról és bármiről, ami mozdítható volt. Csak így lehet érzékeltetni, mennyire kilátástalan helyzetbe kerültünk 1920-ra – a kortársak közül jó néhányan úgy gondolták, a maradék Magyarország életképtelen, s így meg vannak számlálva a magyar államiság napjai. Mégis elkövettük azt a bravúrt, hogy túléltük ezt a csapást is, és az országnak folytatnia kellett az életét. A válságmenedzsment enyhe kifejezés arra a feladatra, amely Horthy Miklós és a korszak kormányai nyakába szakadt: egy gazdasági, társadalmi, külpolitikai, önbecsülési szempontból egyaránt padlóra taszított országot kellett kivezetni a reménytelen helyzetből. Ez azonban hihetetlenül látványosan sikerült, és két évtizeddel később már egészen más arcát mutatta az ország. Ennek az óriási teljesítménynek jártunk utána Ujváry Gábor, a Veritas Intézet történésze segítségével. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után