ukrajna
Akkor még sincs vége a történelemnek?
Újabb (liberális) tudós-ideológus világmegfejtés dőlt meg éppen egy évvel ezelőtt. Francis Fukuyama, a "történelem vége" tétel megalkotója tévedett, korábban közszájon forgó gondolata pedig éppolyan hibásnak bizonyult, mint azok a geopolitikai válaszok, amelyek a történelem végének végén keletkező űr betömésére adott az euroatlanti világ. A háborús héják bő száz év után ismét túlkárogják Berlinben (és Brüsszelben meg Washingtonban) a galambokat, mondván eszkaláljuk a konfliktust és „otthon leszünk, mire lehullnak a levelek”. Száz éve sem lettek és most sem az ukránok – ahogy az oroszok sem. Ez a felismerés legutóbb négy évbe, a fennálló világrend összeomlásába, 10 millió halottba, Magyarország számára pedig egy történelmi sorstragédiába került. De valójában most ért véget a történelem vége? Miért érdekesebb az ukrajnai háború, mint mondjuk Észak- és Dél-Szudán küzdelme? Vagy a jemeni, esetleg líbiai polgárháború? Mert a világ sorsa Ázsiában, a Volga és a Jangce között dől el, ezt pedig a héják is nagyon jól tudják. Oroszország nem tudott élni ezzel a történelemnek véget vetni képes földrajzi hatalommal, míg Szovjetunióként létezett, így összeomlásával nem véget ért, hanem újraindult a történelem. Csikorogva, de forgásnak indultak a kerekek, amelyek a Magterület birtoklásáért vívott, évszázadokon átívelő küzdelem újabb fejezetét nyitották meg éppen egy évvel ezelőtt.Zelenszkij: Ukrajna 2023-ban győzelmet arat
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij "életünk leghosszabb napjának" nevezett.A németek az ukrajnai menekültek igazságos elosztását sürgetik az EU-ban
Ha még többen menekülnek Európába az egy éve tartó ukrajnai háború elől, a menekültek igazságos elosztására lesz szükség az Európai Unión belül - hangoztatta Nancy Faeser német belügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában.Dánia kész vadászgépeket szállítani Ukrajnának
Dánia nyitott arra, hogy F-16-os vadászgépeket szállítson Ukrajnának, ezzel támogatva az ország háborús törekvéseit az orosz támadást követően - mondta az ország védelmi minisztere a DR dán televíziós csatornának pénteken.Épp egy éve még azt hittük, nem lesz háború – The Right Brothers
Ki emlékszik arra, hogy mit csinált egy évvel ezelőtt, amikor kitört a háború? Én pontosan tudom, egy barátommal ültünk egy kocsmában és arról beszélgettünk, hogy szinte teljesen biztos, hogy az oroszok nem támadják meg az ukránokat, mert egy ilyen konfliktus hosszú távon bizonytalan lenne. A harmadik világháború ötletét akkor megmosolyogtuk, sosem gondoltuk volna, hogy a Nyugat olyannyira elszakadt a gyökereitől, hogy akár a saját maga elpusztításába is belemenne. És 2023 van. Egy év telt el. Most arról beszélgettünk, hogy Kína és Oroszország egymásra találtak, és elítélik a nyugati liberális világot. És különben, hol vannak azok az atom-tengeralattjárók? Ami egy éve tutinak tűnt, abban a csak reménykedünk. Abban, hogy senki nem nyomja meg azt a bizonyos gombot.Peking a párbeszédet és az atomfegyverek bevetésének teljes tilalmát szorgalmazza
A kínai kormány a párbeszéd folytatására és a nukleáris fegyverek bevetésének teljes tilalmára szólította fel Oroszországot és Ukrajnát a pénteken, az ukrajnai háború kirobbanásának első évfordulóján közzétett, 12 pontból álló dokumentumban.VG: Elképesztő mennyiségű lőszert és felszerelést küldött az USA Ukrajnába egy év alatt
Több ezer rakétavetőt és több millió darab lőszert juttatott el az Egyesült Államok Ukrajnába egyetlen év leforgása alatt – derült ki a Fehér Ház közleményéből, amelyet a Világgazdaság szemlézett.Boris Johnson: Nagy-Britannia adjon harci repülőgépeket Ukrajnának
Boris Johnson volt brit miniszterelnök szerint a brit kormánynak harci repülőgépek átadásával kellene segítenie az ukrán fegyveres erőket az Oroszországgal vívott háborúban. A volt kormányfő – akit sorozatos belpolitikai botrányok után tavaly nyáron kényszerített távozásra a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója – úgy fogalmazott: Nagy-Britannia és az egész euroatlanti biztonsági térség védelme szempontjából is a leggazdaságosabb megoldás annak biztosítása lenne, hogy Oroszország kudarcot valljon Ukrajnában és Ukrajna megnyerje a háborút. Johnson szerint az ukránok F–16-os vadászgépeket akarnak.A háború évfordulóján újabb segélyszállítmányt küld Ukrajnába a Katolikus Karitász
A Katolikus Karitász útjára indította a 367. segélyszállítmányát Ukrajnába, egy évvel az orosz–ukrán háború kitörése után – hangzott el a szervezet csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2022. február 24-én a világ döbbenettel fogadta az orosz–ukrán háború kitörésének hírét, és egy emberként bízott abban, hogy annak hetek alatt vége is lesz.Ajánljuk még

















