ukrajna
Zelenszkij: El akarnak minket törölni az oroszok a Föld színéről
Volodimir Zelenszkij Telegram-csatornáján reagált a Kijevet hétfő reggel ért támadásra.Ki mit talál, övé
Felgyorsultak az események mind Oroszországban, mind Ukrajnában. Érdemes szépen végignézni, mert tényleg rengeteg minden változott az utóbbi napokban, és mik következnek mindezekből. Tény, hogy február 24-e óta semmi sem olyan, mint amilyen eddig volt, de megint fordulóponthoz érkeztünk. De hogy jutottunk el idáig?Az IMF 1,3 milliárd dollárt ítélt Ukrajnának az élelmiszerválság kezelésére
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mintegy 1,3 milliárd dolláros segélyt ítélt Ukrajnának a kialakult élelmiszerválság kezelésére – közölte a Washingtonban székelő szervezet közép-európai idő szerint szombat reggel.Ukrajna államadóssága megközelíti a százmilliárd dollárt
Ukrajna államadóssága augusztusban 98,03 milliárd dollárra nőtt – közölte a Korrespondent ukrán lap csütörtökön a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva. Ugyancsak csütörtökön az ukrán államfő arra kérte a parlamentet, hogy szavazza meg a jegybank élére Andrij Pishnyit, aki korábban egy állami bank vezetője volt.GEOrgPOLITIKA – A muszlim Sziklamecset fotójával kívántak a szociáldemokraták boldog Jom Kippurt zsidó vallású honfitársaiknak
Hatalmas baki a német szociáldemokraták részéről, hogy Jom Kippur, azaz az engesztelés napja alkalmából zsidó hitű német polgártársainknak nem egy zsinagóga fotójával kívántak boldog ünnepeket a Facebook-oldalukon, hanem a jeruzsálemi Sziklamecsetet posztolták ki. Később egy másik posztban kértek elnézést a komoly tévedésért.Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.Amerika szerint nem fizetett eleget Európa – A Magyarországnak járó pénz többszörösét fizettetnék ki Ukrajnának
Látványos, hogy az EU konkrétan bármit szívesebben finanszírozna, mint azokat a tagállamokat, amelyek a nyugati, liberális fősodor kánonjával szembemennek. Miközben az éppen divatos Ukrajna számára eurómilliárdokat utal át Brüsszel, addig Magyarországnak – és Lengyelországnak – az áldozati szerep jutott. A menekültek ellátásában élen járó két ország az, amelyiknek a járványt követő háborús válságban a legnagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, mégis ezek az országok azok, amelyek nem részesültek sem a helyreállítási alapból, sem pedig a nekik járó uniós forrásokból. Hazánk 7,2 milliárd euróért küzd éppen Brüsszelben, miközben Amerika legfrissebb javaslata szerint ezt, a hazánknak egyébként 7 évre járó pénzt az USA nagyjából 5 hónap alatt kifizettetné az EU-val Ukrajna számára. Annak az Ukrajnának, ahol több, igencsak jövedelmező amerikai „befektetés” szökken éppen szárba.Megzsarolhatja Magyarországot Brüsszel, ha nem támogatja a kormány az újabb szankciókat
Megzsarolhatja Magyarországot Brüsszel, amennyiben ismét megpróbálná a kormány megvétózni az Oroszország elleni újabb szankciós csomagot. Miközben jól értesült uniós diplomaták szerint az Orbán-kabinet nemcsak vétózni, hanem további engedmények kicsikarására is készül, azt még az EU fővárosában is elismerik, hogy nemcsak hazánk ellenzi az olajra kivetett szankciókat, hanem több, fontos déli állam is.Amikor összetörik a tükör: Gyurcsány letörpézte és gyalázta Orbánt, kóros hazudozással és a magyar nemzet lelkének eladásával vádolta
Gyurcsány Ferenc ismét nagyot alkotott: közösségi oldalán borgőzös pillanatokat önthetett szavakba, hiszen primitív és sértő módon letörpézte Orbánt, akit kóros hazudozónak nevez. Pont Gyurcsány, aki reggel, éjjel meg este is hazudott, aki nem volt képes sosem őszinte lenni, aki csődbe vitte az országot és kiárusította.Ajánljuk még
















