ukrajna
Úgy tűnik, nem a szankciók elől futottak el az oroszok Harkovnál
Tegyünk rögtön egy merész állítást! A szankciók nemcsak, hogy nem működnek, hanem feleslegesek is voltak. Harkov környékén egészen biztos, hogy nem a szankciók kezdték el végre kifejteni áldásos hatásukat, hanem az ukrán hadsereg. Kifejtős fogalmazás az orosz és az európai inkompetenciáról.Lavrov: Oroszország nem zárkózik el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorában azt mondta, hogy Oroszország nem zárkózik el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól, „azoknak viszont, aki elzárkóznak, meg kell érteniük, hogy minél jobban elhúzzák ezt a folyamatot, annál nehezebb lesz megállapodni”.A Biden-klán kalandjai a világ energiapiacán – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (3. rész)
A PestiSrácok.hu több cikkben is foglalkozott már azzal, hogy anyagilag mennyire megtérülő befektetés lehet az Egyesült Államok számára az ukrajnai háború. Eddig a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkoztunk, azonban méltatlanul kevés szó esik az ukrán energiaszektorról, amely közismerten nem mentes az amerikai beavatkozástól. Emlékezetes, hogy a cikksorozatunk korábbi részeihez hasonlóan ebben a szektorban is dollármilliárdok elköltésével szerzett befolyást az USA kormánya: Kevesebb mint nyolc hónappal azután, hogy Pozsarszkij köszönetet mondott Hunter Bidennek az apja bemutatkozásáért, az akkori alelnök bevallottan nyomást gyakorolt Petro Porosenko ukrán elnökre és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre, hogy szabaduljanak meg Viktor Shokin főügyésztől, azzal fenyegetve, hogy az amerikai kormány visszatart egy 1 milliárd dolláros hitelt, ha nem tesznek eleget Bidenék követelésének. Az ügyészt kirúgták, Hunter Biden, akit alaposan megfizetnek egy-egy „bemutatásért” maradhatott az ukrán energetikai óriás, a Burisma élén.Az államcsőd szélére kerülhetett Ukrajna
Az ukrán gazdasági-pénzügyi helyzetről meglepően kevés szó esik, pedig Ukrajna általános gazdasági állapota tulajdonképpen kilátástalan – írja az Origo. A lap szerint Ukrajna augusztus elején alkut kötött hitelezőinek háromnegyedével; az egyezség szerint bizonyos tartozásokra két évre befagyasztották az adósságszolgálatot. Két hitelminősítő a lépést gyakorlatilag csődeseménynek minősítette.Pentagon: az ukrán fegyveres erők hosszú távú fejlesztéséről szóló terven dolgozik az Egyesült Államok
Az amerikai védelmi minisztérium részletes elemzést és útitervet dolgoz ki arra, hogy miként tudja közép- és hosszútávon támogatni Ukrajna fegyveres erejét; a katonai eszközökről is szóló dokumentumot hamarosan Kijevben is bemutatják – jelentette a CNN hírtelevízió a honlapján a tárca egy magas rangú tisztségviselőjét idézve.Ukrán vezérkari főnök: Fennáll a veszélye, hogy az oroszok taktikai nukleáris fegyvert vetnek be
Ukrajna katonai vezetője arra figyelmeztetett, Oroszország azzal fenyeget, hogy nukleáris fegyvereket használ Ukrajnában, ami azzal a kockázattal járna, hogy „korlátozott” nukleáris konfliktus alakul ki más hatalmakkal – adta hírül a Reuters.Ukrajna az oroszok helyett inkább a magyar tankönyvkiadóval szeretne háborúzni
Vagy akkora veszteséget szenvedett Ukrajna Herszonnál, hogy kínjában jóval gyengébb ellenség után nézett, vagy éppen olyan jól áll a fronton, hogy már van ereje harcolni a magyar Nemzeti Tankönyvkiadóval is. Oleg Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője mindenesetre hiperventillálásba kezdett, mert szerinte a magyar nyolcadikos földrajztankönyv hamis információkat közöl Ukrajnáról, és ezek azonnali kijavítását követeli. A szóvivő nyilvánvalóan túlzásba esett, hiszen hamis információk nincsenek a tankönyvben, legfeljebb indokolatlan jóhiszeműség Ukrajnával szemben.Az EU folytatja Ukrajna katonai támogatását
Az Európai Unió katonai támogatást és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának mindaddig és olyan mértékben, amíg, illetve amilyenre a háborúban álló országnak szüksége van - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az EU-Ukrajna Társulási Tanács nyolcadik ülését követően hétfőn.Ajánljuk még

















