ukrajna
Szijjártó: Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben, a NATO külügyminiszterei tanácsülésének második napján tartott sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter elmondta: Ukrajna külügyi vezetője „fegyvert, fegyvert, fegyvert”, vagyis a fegyverszállítások növelését kérte a szövetségtől.Robert Fico szerint Zelenszkij mindenkibe belerúg, aki nem támogatja száz százalékra Ukrajna kívánságait
Robert Fico volt szlovák kormányfő közösségi oldalán bírálta a szlovákiai ukrán nagykövetet, Jurij Muskát, amiért a Smer, az egyik legnagyobb támogatottságú szlovák párt hozzáállását az Ukrajnába irányuló fegyverszállításhoz a nagyhatalmak Csehszlovákiához való 1938-as viszonyulásához hasonlította.Magyar fiatalok vérét is feláldozná MZP, aki szerint az ukrán „testvéri nép” és a mi háborúnkat vívja
Nagy a zavar Márki -Zay fejében, aki Pécsett az ’56-os magyar forradalomhoz hasonlította az orosz–ukrán konfliktust. Azt mondta: nem szabad magára hagyni a szomszédos, „testvéri népet”, mint ahogy annak idején bennünket, magyarokat. Miközben a baloldali jelölt egy hamis történelmi analógiát sulykolt, elhallgatta, hogy Ukrajna több európai országtól is kap fegyverszállítmányokat, Oroszországot pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókkal sújtja – írja az Origo.Trump sürgeti Putyint, hogy mielőbb teregesse ki Hunter Biden piszkos ügyeit
Hozzon nyilvánosságra potenciálisan kompromittáló információkat Joe Biden jelenlegi amerikai elnök fiáról, Hunter Bidenről - sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy kábeltelevíziónak adott interjújában Donald Trump volt amerikai elnök. Trump az amerikai sajtóban széles körben idézett interjúban azt állította, hogy a moszkvai polgármester 3,5 millió dollárt adott Hunter Bidennek és a családjának.Hadházy is fegyverszállításokat sürget – A lódoktor szégyelli, hogy nem lépünk be a háborúba
A baloldal újabb képviselője állt elő azzal, hogy fegyvereket kellene szállítani Ukrajnába: ezúttal Márki-Zay Péter unokatestvére, a Zugló képviseletéért induló és mindenki más előtt már egy tárca nélküli miniszterséggel megkínált lódoktor, vagyis Hadházy Ákos siránkozott azon, hogy hazánk nem küld fegyvert Ukrajnának és nem is enged keresztül ilyen szállítmányokat az ország területén. Ezzel újabb ékes bizonyítékot szolgáltatott az önjelölt elszámoltatóbiztos és zuglói helytartójelölt, hogy a baloldal belerángatná Magyarországot a háborúba.Szijjártó: ha kormányra kerülne a baloldal, azonnal elkezdené a fegyverszállítást Ukrajnába (videó!)
A magyar baloldal a világ több pontján is megígérte azt, hogy ha kormányra kerül, akkor azonnal átengedi a fegyverszállítmányokat Magyarország területén, elkezdi a fegyverszállítást Ukrajnába és bevezeti a szankciókat az Oroszországból érkező energiára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a közösségi oldalán, hangsúlyozva, hogy ezt meg kell akadályozni.Századvég: a közvélemény ellenzi a repüléstilalmi zóna kialakítását Ukrajnában
A közvélemény ellenzi a repüléstilalmi zóna kialakítását Ukrajnában – írta a Századvég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Legújabb közvélemény-kutatásuk alapján azt írták: a magyarok 78 százaléka szerint Magyarország nem támogathatja, hogy repüléstilalmi zóna jöjjön létre Ukrajnában, mivel az világháború kitöréséhez vezethet. Hozzátették: a felmérés megvizsgálta, hogy a magyar lakosság hogyan vélekedik arról, hogy a NATO repüléstilalmi zónát alakítson ki Ukrajna felett.Joe Biden fiának korrupciós ügyei lassan elérik a liberális sajtó ingerküszöbét is, sőt, az is kiderült, hogy köze van az amerikaiak által pénzelt ukrajnai biolaborokhoz
Igencsak rájár a rúd Joe Biden fiára: a napokban a New York Post nyilvánosságra hozta Hunter Biden egyes e-mailjeit az ukrajnai Burisma nevű energetikai céggel tartott kapcsolatáról. A Burisma Holdings 2002 óta működik az ukrán földgázpiacon és Ukrajna egyik legnagyobb magán földgáztermelője. A tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij ukrán oligarcha. Hunter 2014-től lett a Burisma igazgatótanácsának tagja, havi ötvenezer dolláros javadalmazásért, minden cégvezetési tapasztalat nélkül. Viszont ennyi pénzt bőven megérte a cégnek, mert összehozta az apukáját – aki akkor Obama alatt az Egyesült Államok alelnöke volt – a Burisma vezérkarával.Összefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal
Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton, részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva szerint részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának.Ajánljuk még

















