ukrajna
Biden újabb 200 millió dollárral száll be az orosz–ukrán háborúba
Joe Biden amerikai elnök 200 millió dolláros katonai segélyt engedélyezett Ukrajna számára szombaton – közölte a Fehér Ház. Egy magas rangú kormányzati tisztségviselő elmondta, hogy a támogatás egyebek között páncéltörő fegyverekre, légvédelmi rendszerekre és kézifegyverekre, valamint katonai szolgáltatásokra, oktatásra és kiképzésre költhető.Gaudi-Nagy Tamás: régóta kiszolgáltatottak a magyarok Kárpátalján – Beszélgetés a Pesti Riporterben (videó)
2014 óta folyamatosan egyre kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a határon túli magyarok Kárpátalján – mondta a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat elnöke. Szerinte a Majdani eseményeket követően egy nacionalista önkényuralmi rendszer épült ki Ukrajnában, amely leginkább az oroszokat – és ennek nyomán a magyarokat is – ellenségnek tekinti. Felidézte: a nyelvtörvények és a nemzetiségi oktatási lehetőségek beszűkülése is negatív hatással voltak a kárpátaljai magyarokra. Ezt az állapotot súlyosbította a háború, amelyben sorkatonaként kötelezi az ukrán kormány a magyar állampolgársággal is rendelkező férfiakat az orosz agresszorral való harcban való részvételre.Miért nem ért véget a történelem?
1991-ben az az illuzórikus gondolata támadt a Nyugatnak, hogy a liberális demokráciák megnyerték a hidegháborút, amely gondolatot voluntarista értelmiségiek egész hada is erősítette az észak-atlanti civilizáció társadalmaiban, politikai, gazdasági, kulturális elitjeiben is. Némelyek egészen odáig mentek, hogy véget ért a történelem. Pedig valójában csak Közép-Európában változtak meg radikálisan a befolyási övezetek határai; a Szovjetunió tűnt el a térképről, nem Oroszország.Drámai beismerés: amerikai tisztviselők és tudósok szerint tudták, hogy háború jön, amit megelőzhettek volna, ha akarják
Szállingóznak az első, önkritikus gondolatok is a nyugati világból. Miután két héten keresztül mást sem művelt a nyugati világ, mint az orosz elnököt szapulta, amerikai tudósok és tisztségviselők egy csoportja rámutatott, hogy a Nyugatnak is bőven megvan a maga felelőssége a jelenlegi háborúban – írja a Mandiner.A kőbalos Krausz Tamás történész szerint az ukránok fasiszták (Videó!)
Igazi csemegére bukkantunk az internet rejtett bugyraiban, ami totálisan ellentmond a jelenlegi ellenzéki retorika minden elemének. A minden megnyilvánulásában a baloldali ideológiát erősítő Krausz Tamás 2015-ben az ATV-ben beszélt arról, hogy az ukránok fasiszták, Putyinnak joga van megvédeni Oroszországot, az azzal való kapcsolattartás pedig európai érdek is. Hozzátette: azt mégsem lehet elvárni, hogy Ukrajna miatt világháború törjön ki, hiszen az ukránok tömegmészárlásokat hajtottak végre, amiről a nemzetközi sajtó hallgatott, és elvitathatatlan tényként beszélt arról is, hogy „nemzeti hőssé avatnak olyan ukrán, tömeggyilkos szervezeteket, amelyek részt vettek a holokausztban”. Hab a tortán, hogy minderről Márki-Zay kommunikációs tanácsadójával, Simon Andrással beszélgetett, aki lelkesen hallgatta az ukránokról szóló hosszú elemzést. Kérdés, miért is változott meg ennyire radikálisan minderről a véleményük...?Köszönetet mondott Orbán Viktornak India miniszterelnöke
Narendra Modi, India miniszterelnöke szerdán felhívta telefonon Orbán Viktor kormányfőt, és köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy befogadta és hazajuttatta az ukrajnai háború miatt veszélybe került és hozzánk menekült indiai állampolgárokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.MZP-vel ellentétben a magyarok kilencven százaléka nem akar háborúzni Ukrajnáért
Márki-Zay Péter szerint Magyarországnak katonákat és fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába, ám a Mediaworks által megrendelt telefonos kutatása azt tükrözi, hogy a magyar választók ezt másként gondolják. Az Optimusz Direkt Marketing Kft. felméréséből kiderül, hogy a 97 262 válaszadóból az elsöprő többség (90,58 százalék) nem osztotta a baloldali miniszterelnök-jelölt álláspontját, és csupán 9,42 százaléka értett egyet Márki-Zay Péterrel.Ukrajna: a pokol kezdete vagy tisztítótűz?
Ezzel még tartoztam... Mert hogy a múlt keddi vezércikk első fele olyan hosszú lett, hogy végül - az olvasók túlterhelését elkerülendő - a második fele erre a hétre maradt. Akkor végigvettük, hogy ki miért áll valamelyik fél pártján ebben a konfliktusban. A mostaniban pedig óvatos optimizmussal szeretnék arról elmélkedni, milyen eredménye, rejtett pozitívuma lehet a háborúnak.Ajánljuk még

















