Pesti Srácok

Összefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal

null

Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton, részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva szerint részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának.

A beérkező anyagok lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük az amerikai kormányzati szervek és az ukrajnai bio-objektumok közötti együttműködés rendszerét. Figyelemre méltó a jelenlegi amerikai vezetéshez közel álló struktúrák, különösen a Hunter Biden által vezetett Rosemont Seneca befektetési alap részvétele – mondta Kirillov a tájékoztatón. A tábornok szerint a 2,4 milliárd dolláros pénzügyi forrásokkal rendelkező alap kapcsolatban áll amerikai hadiipari beszállítókkal, köztük a Metabiotával, amely, mint mondta, a Black and Veach céggel együtt a Pentagon biolaboratóriumi berendezéseinek egyik fő beszállítója világszerte. Kirillov az ukrajnai biolaboratóriumi program további részvevői között sorolta fel az amerikai hadsereg mellett az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), a Soros Alapítványt, a szövetségi járványügyi hatóságot (CDC) és a tudományos felügyeletet biztosító kutatószervezetek közül a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumot.

– hangsúlyozta az orosz biológiai védelem parancsnoka. A tábornok azt is állította, hogy a patogén bioanyagok Ukrajnából Európába történő átszállítása a Covid-19 világjárványéhoz hasonló helyzetet hozhat létre. Egy Viktor Poliscsuk, ukrán helyettes államtitkár által aláírt hivatalos nyilvántartásra hivatkozva elmondta, hogy Ukrajnában tizennégy településen harminc laboratórium folytatott katonai-biológiai tevékenységet. Mint mondta, Poliscsuk aláírása olyan együttműködési megállapodáson szerepelt, amely a biológiai fegyverek kifejlesztésére felhasználható technológia, kórokozók és információk terjedésének megakadályozásról szólt. A munkálatok megrendelője az Egyesült Államok Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynöksége (DTRA) volt. Kirillov szerint az Egyesült Államok és szövetségesei tizenhatezer biológiai mintát szállítottak el Ukrajnából.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az altábornagy. A tábornok azt mondta, hogy az UP-8 projekt keretében Lvivben, Harkivban, Odesszában és Kijevben 4 ezer katonától vettek vérmintát a hantavírusokkal szembeni antitestek, további négyszáz katonától pedig a kongói krími láz vírusával szembeni antitestek kimutatására. Állítása szerint nemcsak szövet- és vérszérummintákat vettek külföldön, hanem veszélyes kórokozókat, valamint azok hordozóit is.

– mondta. A beszámoló szerint a projekt egyik prioritása a lépfene kórokozójának tanulmányozása volt, amelyet nagyfokú károkozási képesség és a környezetben való szívósság jellemez. De, mint a tábornok iratokra hivatkozva állította, teszteltek emellett az Egyesült Államokban és Kanadában nem engedélyezett gyógyszereket ukrán katonákon az UP-8 elnevezésű projekt keretében. A tesztelés négyezer ember bevonásával zajlott. A bolgár médiában megjelent közlésre hivatkozva Kirillov azt mondta, hogy csak a harkivi laboratóriumban végzett kísérletek során mintegy húsz ukrán katona meghalt, további kétszáz pedig kórházba került.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.