hunter biden
Hunter Biden apja nyomdokaiba lépett és nem, nem azért, mert ő lesz az USA következő elnöke
Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke, hivatali ideje alatt nem csupán politikai kihívásokkal, hanem egyre inkább a szenilitás határvonalán egyensúlyozva is szembesült a tényekkel. Az elnöki hivatalban töltött időszaka alatt több alkalommal is kínos pillanatok tették kérdésessé szellemi frissességét. Egyik legismertebb eseteként eltévedt a Fehér Ház folyosóin, miközben éppen az újságírók előtt próbálta prezentálni vezetői képességeit. De nem ez volt az egyetlen baklövés: néha a levegővel próbált kezet rázni, mintha éppen egy láthatatlan személyt üdvözölt volna, időnként pedig összekeverte a családtagjait. Az ilyen pillanatok csak tovább erősítették a kételyeket, hogy Biden képes-e hatékonyan vezetni az Egyesült Államokat, majd jött a fia, aki botrányt botrányra halmozott. Elérhetők lesznek azok a dokumentumok, amik bizonyítják, hogy Biden fia az ukrán olajtársaság nevében kért szívességeket
A következő hetekben nyilvánosságra kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek az amerikai elnök fia, Hunter Biden olaszországi tevékenységéről is szólnak, mint az ukrán Burisma energiavállalat igazgatósági tagja - közölte az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője szerdán reagálva a sajtóban megjelent értesülésekre. Vedant Patel megerősítette, hogy az adminisztráció a közérdekű adatigénylésről szóló jogszabály alapján kiadta a dokumentumokat, amelyek között szerepel egy 2016-ból származó levél, amelyben Joe Biden, akkori alelnök fia az Egyesült Államok olaszországi nagykövetének közbenjárását kérte annak érdekében, hogy kapcsolatba kerülhessen egy olasz régió közigazgatási vezetőjével, ahol az ukrán energiavállalat geotermikus energia-kitermelésbe akart kezdeni. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.