Utólag már tisztán lát Biden fia, apuci politikája nagyon rossz volt

A volt amerikai elnök fia egyenesen „kígyófészeknek” nevezte a Zelenszkij által vezetett országot, de ezt valahogy néhány éve nem tette meg. Ezek szerint az összes többi hibát is látta, mégis ott mosolygott és támogatta az apját.
Kíméletlen kritikát fogalmazott meg Ukrajnával és apja, Joe Biden korábbi politikájával szemben az Egyesült Államok korábbi elnökének fia – írta meg az Apostrophe. Hunter Biden a Shawn Ryannek adott podcast-interjúban
az ukrajnai korrupciót elképesztő mértékűnek nevezte, az afganisztáni csapatkivonást pedig súlyos hibaként értékelte.
Hunter Biden, aki 2014 és 2019 között az ukrán Burisma Holdings gázipari vállalat igazgatótanácsának tagja volt, visszatekintve hibának nevezte ukrajnai szerepvállalását. Úgy véli, a bonyolult politikai helyzet miatt nem lett volna szabad elvállalnia a posztot. Erről így beszélt. „Nagyon, nagyon naiv voltam azzal kapcsolatban, hogy milyen kígyófészek Ukrajna. A korrupció szintje ott még mindig olyan, ami teljesen megdöbbentő. Ez abszolút hiba volt” – tette hozzá.
Biden azt is mondta, hogy bár jogi tanácsokat adott a cégnek energetikai tapasztalat nélkül, tagadta, hogy bármilyen összeférhetetlenség vagy szégyellnivaló történt volna részéről. Az ifjabb Biden élesen bírálta a 2021-es afganisztáni kivonulást is, amit „nyilvánvaló kudarcnak” nevezett. Kiemelte, hogy
a művelet során 13 amerikai tengerészgyalogos vesztette életét.
A történtekről így fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy lett volna jobb módja ennek. Hibáztathatom a tábornokokat vagy a végrehajtás módját, de apám mindig tudta: a felelősség végső soron őt terheli” A belpolitika terén az illegális bevándorlást érintette kritikával. Álláspontja szerint bár Amerikának szüksége van a bevándorlásra, nem fogadható el, hogy az illegálisan érkezők kimerítsék az erőforrásokat, és előnyt élvezzenek a „valódi hősökkel” szemben.
Hunter Biden végül beszélt azokról a nehézségekről is, amelyek akkor érték, amikor apja alelnök lett Barack Obama kormányzatában. Elmondása szerint a lobbisták összeférhetetlenséget láttak tevékenységében, ezért csapatát a munka befejezésére kényszerítették.
Gyakorlatilag nulláról kellett kezdenem. Helyre kellett állnom, nem voltak megtakarításaim, miközben három lányom járt magániskolába, és nem volt pénzem
– panaszolta a volt elnök fia.







