laboratórium
Összefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal
Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton, részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva szerint részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának.A hazugságok tömegébe néha igazat csempésznek megtévesztésül – Amerikai biolaborok Ukrajnában
Nem sok esélyünk van azt megtudni, hogy a konfliktusban érdekelt felek által bevetett propagandafegyverek mögött milyen apró vagy nagyobb igazságok lapulnak. Azt már tudjuk, hiszen mi is ezt kapjuk teljes erővel, hogy az amerikai propagandagépezet milyen képet fest erről a háborúról. De azon is érdemes elgondolkozni, hogy vajon milyen nyomás alatt állnak azok, akik az orosz és mondjuk a kínai propagandából „tájékozódnak” a háborúról.A kormány támogatásával épülhet a pécsi biotechnológiai csúcslabor
Még az előző városvezetés lobbijának köszönhetően, kormánytámogatásból indulhatott el az a fejlesztés, amellyel csúcstechnológiás biotechnológiai labort hoznak létre Pécs nyugati felében. Egy éve még az terjedt el, hogy nem is lesz a fejlesztésből semmi, de a kétkedők most már saját szemükkel láthatják: a munka elindult, ráadásul a háttérben közben is folyt.A vuhani víruskutató laboratóriumban járt a WHO küldöttsége
A közép-kínai Vuhan víruskutató laboratóriumába látogatott szerdán az Egészségügyi Világszervezetnek a koronavírus-világjárvány eredetét kutató (WHO) szakértői küldöttsége, és neves virológusokkal találkozott. A szakértők három és fél órát töltöttek abban a vuhani intézetben (WIV), ahonnan bizonyos feltételezések szerint 2019 végén kiszabadulhatott a járványt kiváltó vírus. Egyes kutatók szorgalmazták, hogy Kína tegyen közzé részleteket valamennyi, a laboratóriumban tanulmányozott koronavírus fajtáról, hogy lássák, melyik hasonlít nagyon a légzőszervi megbetegedést kiváltó SARS-CoV-2 nevű vírusra. Bár a világjárványt kiváltó új koronavírust először Vuhanban azonosították, Peking kétségbe vonta, hogy kínai eredetű lenne, azt is felvetette, hogy akár fagyasztott élelmiszerrel is az országba kerülhetett.Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.Hadházy maga a korrupció - Magyar cégek kárára a gátlástalan Roche szekerét tolja a pókemberkedő politikus
A súlyos, világszerte tomboló koronavírus-járványt is kihasználva áskálódik és lobbizik a hazánkból évente milliárdos profitot kitalicskázó külföldi gigamultik érdekében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki azok után, hogy kormánypártiakat vádolt meg a hazánkba érkező maszkok és védőfelszerelések megdézsmálásával, újabb aknamunkájával és magyar tulajdonú vállalkozás piacról való kiszorításával, egy külföldi cég szabadrablását tenné lehetővé a hazai laborpiacon, amellyel évente több százmilliós, milliárdos kárt okozna a magyar egészségügynek. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, az ex-LMP-s Hadházy Ákos és a magyar laborpiacot, amúgy is gátlástalanul letaroló, külföldi érdekeltségű Roche Magyarország Kft. két frontos támadást indított a klinikai és egészségügyi laboratóriumok és intézmények ellen, előbbi a Roche szekerét tolva az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) laborbeszerzéseit támadja, leterítve ezzel a vörös szőnyeget a Roche előtt, utóbbi pedig saját modernizációs javaslataival bombázza a klinikákat és egészségügyi központokat, hogy egy másik, adott esetben magyar cég kiszorításával mindenhova betehesse a szőrös lábát.Ajánljuk még